A thaiföld szigetecske, amely átértékeli a trópusi nyaralást

Aranyszínű homokos strandok, kristálytiszta tenger, kókuszpálmák és vadregényes táj – Ko Mak első látásra semmiben sem különbözik Délkelet-Ázsia más egzotikus szigeteitől. Ezt olvasva joggal gondolhatnánk, hogy hemzsegnek rajta a külföldi turisták, pedig ez egyáltalán nincs így. A Thaiföldi Turisztikai Hatóság által az ország első alacsony szén-dioxid-kibocsátású desztinációjként reklámozott Ko Mak ugyanis kísérleti terep lett  annak tekintetében, hogy miként tudnak boldogulni az apró szigetek, anélkül, hogy teljesen kiszolgáltatnák magukat a tömegturizmusnak.

A nagyobb és felkapottabb szomszédos szigetekkel  – mint az északra fekvő, partyközpontként működő Ko Csang vagy délebbi, luxusödölést kínáló Ko Kud – ellentétben Ko Mak lassabb, nyugodtabb utat válaszott. A mindössze 16 négyzetkilométeres sziget alig két óra alatt kényelmesen bejárható, és mintegy 800-an lakják, bár hivatalosan csupán 600 fő él itt.  Ráadásul miközben a környékbéli szigetek többsége a thaiföldi állam birtokában van, Ko Mak jelenleg az ország legnagyobb magántulajdonban lévő szigete, amelyet öt család birtokol. Ők valamennyien egy Luang Prompakdee nevű köztisztviselő utódai, aki az 1900-as évek elején vásárolta meg a sziget kókuszdióültetvényeit. Ez a zárt közösség pedig kizárólag azon van, hogy megőrizze lakóhelye igazi értékeit.

– mondta a BBC-nek Yodchai Sudhidhanakul, a Ko Mak Turisztikai Klub elnöke. A sziget nyugalmának biztosítását jogszabályok is garantálják: a helyiek 2018-ban Ko Mak Charta elnevezéssel foglalták össze elképzeléseiket. Ebben megtiltották a gépjárműveket szállító kompok kikötését a szigeten és a motorbiciklik bérlését, valamint 70 százalékban korlátozták az egyszerre kiadható szobák arányát. Este 22 óra után ugyancsak tilos a hangos zenélés és a zajos vízi sportok űzése, és a műanyag edények használatát sem engedélyezik.

Az intézkedések ellenére Ko Mak sem mentesül a kis szigetekre nehezedő kihívásoktól, így például továbbra is komoly problémát jelent az óceáni áramlatok által partra sodort műanyaghulladék. És bár 2020 óta a sziget hosszabb tartózkodásra ösztönzi látogatóit és a digitális nomádokat, a turizmus és a fejlődés egyensúlyának megőrzése továbbra is rendkívül kényes feladat. Ahogy Sudhidhanakul fogalmazott: “Szeretnénk idényjellegű lakosokat vonzani, és több szakértelmet kell szereznünk a megújuló energiák felhasználása kapcsán is.”