Magyarország jócskán megelőzi Romániát a világ legerősebb útleveleinek ranglistáján Magyarország jócskán megelőzi Romániát a világ legerősebb útleveleinek ranglistáján
Fotó: Shurtterstock

2024-12-12

  • Drive
  • Világ
  • Magyarország jócskán megelőzi Romániát a világ legerősebb útleveleinek ranglistáján

Magyarország jócskán megelőzi Romániát a világ legerősebb útleveleinek ranglistáján

A VisaGuide rendszeresen elkészíti a világ útleveleinek rangsorát, így most közétette idei utolsó, decemberi jelentését is a témában. Bár az első helyen nem történt változás, a közvetlen élmezőnybe több ország is beverekedte magát, amely előzőleg még nem járt a dobogós helyek környékén.

A VisaGuide az alapján pontozta az egyes országok útleveleit, hogy azokkal hány másik államba lehet vízummentesen beutazni, valamint figyelembe vette még az elektronikus utazási engedélyt (ETA), az e-vízumot és az esetleges beutazási tilalmakat is. Mindezek alapján továbbra is a szingapúri állampolgárok birtokolják a világ legerősebb útlevelét, amely 91,27 pontot elérve a maximális 100-ból végzett az első helyen. Jelenleg a szingapúriak 169 országba utazhatnak vízummentesen, 14 országba e-vízumra van szükségük, további 17 országba pedig vízumot kell kérniük. A legnagyobb előrelépéssel a finn útlevél büszkélkedhet az idei évben: míg tavaly ilyenkor a 13., 2024 közepén pedig a hetedik helyen áll, mostanra már 90,88-as pontszámmal legerősebb európai országként a második helyre ugrott. Tőle mindössze egyetlen századnyi egységgel lemaradva, Spanyolország szerezte meg a harmadik dobogós pozíciót.  

Image
Fotó: Shutterstock

Összességében – leginkább a schengeni övezetnek köszönhetően – továbbra is az európai országok dominálják  uralta a rangsort: a 20 legerősebb útlevél közé csak két, más földrészen található ország, Szingapúr és Japán által kiadott dokumentumok tudtak bekerülni. Továbbra is az élmezőnybe tartozik a magyar útiokmány is, amellyel pontosan 100 országba lehet vízumkötelezettség nélkül belépni. Bár év közben volt már a harmadik helyen is, jelenleg Magyarország 90,28 ponttal a tizedik pozíciót foglalja el. Magyarország állampolgárai jelenleg 155 országba utazhatnak vízummentesen, 23 pedig országba eVisa szükséges számukra. Románia a 39. helyen áll 86,47 ponttal. Jelenleg a román állampolgárok 146 országba utazhatnak vízummentesen, 25 országba e-vízumot kell kérniük.

Top 10 legerősebb útlevél a VisaGuide szerint:
Image
Fotó: Shutterstock
  • 1. Szingapúr
  • 2. Finnország
  • 3. Spanyolország
  • 4. Dánia
  • 5. Olaszország
  • 6. Málta
  • 7. Franciaország
  • 8. Japán
  • 9. Ausztria
  • 10. Magyarország