Évtizedekig senki sem tudott erről a hatalmas jugoszláv atombunkerről Évtizedekig senki sem tudott erről a hatalmas jugoszláv atombunkerről
Tito bunkere, Konjic, Bosznia-Hercegovina
Fotó: Shutterstock

2026-11-03

  • Drive
  • Világ
  • Évtizedekig senki sem tudott erről a hatalmas jugoszláv atombunkerről

Évtizedekig senki sem tudott erről a hatalmas jugoszláv atombunkerről

Bosznia-Hercegovina egyik hegyének mélyén 26 éven át épült titokban az a hatalmas bunker, amely Josip Broz Tito és Jugoszlávia politikai, illetve katonai vezetése számára nyújtott volna menedéket egy nukleáris támadás esetén.

A hivatalosan ARK D-0 néven ismert objektum Konjic közelében, Mostar és Szarajevó között, a Zlatar-hegy belsejében található. Építése 1953 márciusában kezdődött, és 1979-ben fejeződött be. Létezéséről még a jugoszláv vezetésen belül is csak néhányan tudtak. A több mint 6000 négyzetméteres föld alatti rendszer mintegy 350 embert fogadhatott volna be, akik akár hat hónapig is elszigetelten élhettek és dolgozhattak volna.

Image
Fotó: Shutterstock

A bunkert úgy tervezték, hogy egy 20 kilotonnás nukleáris robbanás hatásait is átvészelje. Tizenkét összekapcsolt egységében hálóhelyiségek, egészségügyi terek, kommunikációs és parancsnoki központok, konyha, étkező, valamint műszaki helyiségek kaptak helyet. Saját víz- és áramellátással, szellőztető- és légkondicionáló rendszerrel rendelkezett, a bejáratokat pedig hétköznapi épületek mögé rejtették. A hozzájuk vezető járatokat úgy alakították ki, hogy mérsékeljék egy esetleges robbanás lökéshullámát. A komplexum hivatalos története szerint az építkezés 4,6 milliárd dollárnak megfelelő összegbe került, amivel a volt Jugoszlávia egyik legnagyobb katonai beruházásává vált.

Image
Fotó: Shutterstock

Arra nincs biztos bizonyíték, hogy Tito valaha személyesen járt volna a bunkerben. Az építkezés 1979-ben ért véget, a jugoszláv vezető pedig egy évvel később meghalt, így a létesítményt eredeti rendeltetésének megfelelően soha nem kellett használni. 1992 májusában azonban kis híján megsemmisült: a boszniai háború kezdetén a visszavonuló Jugoszláv Néphadsereg parancsot kapott arra, hogy robbantsa fel, nehogy az ellenfél kezére kerüljön. A stratégiai pontokon mintegy 4,5 tonna robbanóanyagot helyeztek el.

A pusztítást Šerif Grabovica akadályozta meg, aki a létesítmény egyik felelős tisztjeként a visszavonulás káoszában elvágta a robbantórendszer vezetékeit. A katonák elhagyták az objektumot, a később kiadott robbantási parancs pedig már nem tudta működésbe hozni a tölteteket. Ennek köszönhetően az ARK D-0 szinte teljes egészében fennmaradt, számos eredeti hidegháborús berendezéssel, telefonközponttal, műszaki rendszerrel és korabeli felszereléssel együtt.

Image
Fotó: Shutterstock

A bunker létezését hivatalosan csak 2003-ban erősítették meg a nyilvánosság előtt, 2011-től pedig látogathatóvá vált, és kortárs művészeti kiállításoknak is helyet ad. Ma múzeumként és kiállítótérként járható be, eredeti szobákkal, folyosókkal és műszaki berendezésekkel. Különlegessége éppen abban rejlik, hogy miközben évtizedeken át egy nukleáris háborúra készítették fel, amely végül soha nem tört ki, belső tereinek jelentős része szinte érintetlenül fennmaradt.