Összeszámolni is komoly kihívás: egy ország, 840 nyelvvel

Létezik egy olyan állam a Földön, ahol a mai napig elképzelhetetlen mennyiségű nyelvet haszanálnak: az úgy kulturális, mint földrajzi szempontból az egyik legkevésbé feltárt országnak számító Pápua Új-Guineában több mint 700 törzs és legalább 840 nyelv létezéséről tudunk. Ennek oka, hogy a világ egyik legkevésbé urbanizálódott területén a lakosság közel 40 százaléka hagyományos életmódú társadalmi csoportokban élő, a készpénzgazdaságtól föggetlen önellátó gazdálkodó. Az ország történelméről az 1500-as évek óta léteznek írásos emlékek, amikor az első portugál és a spanyol gyarmatosítók elérték Új-Guinea szigetét. Az állam mai neve is hozzájuk köthető: portugál, Jorge de Meneses nevezte el a Pápuák szigetének (Ilhas dos Papaus), majd a spanyol Ynigo Ortiz de Retes később Új-Guineaként írta le, mivel szerinte az őslakosok igencsak hasonlítottak a nyugat-afrikai Guinea területén élőkre.

A tok piszin magyarul – szó szerinti fordításban – „madárbeszédet” jelent, és alapvetően egy angol alapokon nyugvó közvetítőnyelv, amelyet a 19. században maláj, kínai és melanéziai származású, főként a cukornádültetvényeken dolgozó munkások hoztak magukkal Pápua Új-Guineára. Bár kötődik az angolhoz, a tok piszin szókincse és szerkezete alapján inkább tekinthető egy őslakos és idegen nyelvek által formált keveréknek.

A főleg az ország deli részén használt hiri motu az ausztronéz (délkelet-ázsiai és óceániai) motu nyelv pidzsin változata. A pidzsin egy 18. században létrejött, angol és kínai elemekre épülő kelet-ázsiai közvetítőnyelv, amelyet főleg a kínai kikötőkben használtak a kereskedők a könnyebb üzletelés érdekében. Részleges rokonságban áll ugyan a tok piszinnel, de sokkal kevésbé támaszkodik az angolra: inkább az ausztronéz nyelvi tradíciókat őrzi. Ráadásul egyszerűsített nyelvtannal és szókinccsel működik, így segítve a kommunikációt a különböző törzsi nyelvek között.