Ezek a világ legmérgezőbb, legveszélyesebb tavai Ezek a világ legmérgezőbb, legveszélyesebb tavai
Nátron-tó
Fotó: Shutterstock

2024-07-27

  • Drive
  • Világ
  • Ezek a világ legmérgezőbb, legveszélyesebb tavai

Ezek a világ legmérgezőbb, legveszélyesebb tavai

Sokan felfedezték már, hogy a strandolásért nem muszáj a tengerig utazni, a legjobb tóparti üdülőhelyek is nagyszerű élményeket képesek nyújtani. Létezik azonban néhány állóvíz a Földön, amelyet jobb elkerülni.

Nátron-tó – Tanzánia
Image
Nátron-tó, Tanzánia
Fotó: Shutterstock

A világ egyik legszebb természeti csodájának számító Nátron-tó a leglúgosabb állóvíz a Földön: a víz pH értéke – a 0-14-es pH-skálán –a 12-t is elérheti. A kelet-afrikai Nagy-hasadékvölgy mélyén található sós tó vöröses-rózsaszínes vize szinte hívogatja a tekintetünket, ám egyben komoly veszélyeket is rejt: egyedi összetétele révén képes kővé dermeszteni azo da tévedő állatokat – az egyetlen kivételt a vöröses színt okozó halobaktériumokat fogyasztó flamingók jelentik, akik remekül érzik benne magukat.

Karacsáj-tó – Oroszország

Az orosz–kazah határ közelében elterülő, első látásra idillinek tűnő Karacsáj-tó térsége máig a világ egyik legszennyezettebb régiója. Az 1950-es években ugyanis a közelben épült fel a Majak nukleáris komplexum, ahol kevés figyelmet fordítottak a radioaktív hulladék megfelelő tárolásával. Ez pedig nagyszámú születési rendellenességhez és rákos megbetegedések kialakulásához vezetett a környéken élők körében.

Boiling Lake – Dominika
Image
Boiling Lake, Dominika
Fotó: Shutterstock

A Karib-térség egyik népszerű szigetén számtalan természeti csodára bukkanhatunk, ám igencsak veszélyes is akad közöttük. Ilyen például a Boiling-tó, amelynek rendkívül forró vize durva égési sérüléseket okozhat. A Morne Trois Pitons Nemzeti Park területén bugyogó tó valójában egy fumarola, azaz olyan nyílás, amelyen keresztül a magma által felhevített gőz és vulkáni gázok jutnak a felszínre. Az extrém hőmérséklet és a víz savas jellege miatt a tó közelében egyetlen rossz lépéssel is életre szóló súlyos sérüléseket szenvedhetünk.

Laguna Caliente – Costa Rica
Image
Laguna Caliente, Costa Rica
Fotó: Shutterstock

Dominikához hasonlóan, a közép-amerikai Costa Rica is elsősorban buja őserdeiről és mesés tengerpartjairól közismert, de itt is akad olyan hely, amelyet jobb elkerülni. A Poás vulkán Nemzeti Park területén, közel 2700 méteres tengerszint feletti magasságban található Laguna Caliente krátertó nemcsak a vulkáni aktivitás miatt veszélyes, hanem mert rendkívül savas vize tele van mérgező vegyületekkel. A tűzhányó miatt a tó hőmérséklete elérheti a 90 Celsius-fokot is, a kénes gázok állandó jelenléte pedig könnyen savas esőket idézhet elő –ami nemcsak a helyi ökoszisztémát károsítja, hanem a turisták szemét és tüdejét is irritálhatja.

Horseshoe Lake – Kalifornia, Egyesült Államok
Image
Fotó: Freysteinn G. Jonsson, Unsplash.

Csalóka kép a fenyvesekkel és hegyvonulatokkal körbevett kaliforniai Horseshoe-tó gyönyörű látványa, mivel a vize rendkívül ártalmas az emberekre (főleg a gyerekekre) és az állatokra is. A tóban ugyanis nagyon magas a szén-dioxid aránya, ami a talajból szivárogva a fákat is elpusztítja: a hivatalos adatok szerint eddig legalább 120 hektár kipusztulásáért felelős.