2024-09-27
400 év után bukkant fel Angliában a klímaválságban nagyon hasznos emlős
A délkelet-angliai Hampshire megyében 400 év óta először született két hódkölyök. A két kölyköt először július elején észlelték a Basingstoke melletti Ewhurst Park vadasparkban - közölték a gondozók.
A hódkölyköket lefilmezték, amint úsznak, ugrálnak a vízben és fakérget rágcsálnak. Egy 374 hektáros vadasparkban születtek, ahol szüleik - Chompy és Hazel - is élnek, akiket 2023 januárjában engedtek szabadon, így ők az első hódok, akik az 1600-as évek óta Hampshire-ben élnek. A hódokat a 16. században a kihalásig vadászták az Egyesült Királyságban a bundájuk, mirigyeik és húsuk miatt, de ma már Skócia több is folyójában találkozhatunk vadon élő állatokkal - most pedig délebbre, Angliában is elszaporodhtanak.

Angliában néhány megyében tenyésztik őket zárt állattartó telepeken, de néhány példány immár a vadonban is megtalálható, hivatalos kísérletek részeként, vagy szökések révén. Ezek a félvízi emlősök fontos szerepet játszanak a tájak helyreállításában, „ökoszisztéma-mérnökként” működnek, gátakat építenek és fákat vágnak ki, hogy létfontosságú élőhelyet és táplálékforrásokat biztosítsanak a rovarok, halak, növények, madarak és denevérek számára, miközben segítenek csökkenteni az árvízkockázatot. A vadvédelmi szakértők szerint a hódoknak vissza kell térniük a vadonba, hogy segítsenek megoldani az éghajlati és természeti válságokat.

Az Ewhurst Park projekt része a szélesebb körű erőfeszítéseknek, amelyek célja az egykori vadászbirtok újraerdősítése, amelyet a malajziai születésű modell és vállalkozó Mandy Lieu vásárolt meg négy évvel ezelőtt. A Chompy és Hazel utódairól készült fotó- és videofelvételeket a Beaver Trust szervezet egy „hódnyilvántartásba” gyűjti majd össze, amelyet a faj Anglia-szerte történő megfigyelése céljából hoztak létre.


