Az olasz falu, amely egy euróért sem tudja eladni az elhagyatott házakat Az olasz falu, amely egy euróért sem tudja eladni az elhagyatott házakat
Fotó: Shutterstock

2024-05-08

  • Drive
  • Világ
  • Az olasz falu, amely egy euróért sem tudja eladni az elhagyatott házakat

Az olasz falu, amely egy euróért sem tudja eladni az elhagyatott házakat

Miközben sok helyen sikeresnek bizonyult az egyeurós olasz házak ötlete, és a legtöbb településen jelentős érdeklődés volt az ilyen házak iránt, Patrica falujában alig akad vevő az olcsó ingatlanra. A legnagyobb problémát a nagyszámú örökös között megoszló tulajdonrészek és a felújítási kötelezettségek jelentik.

Az elnéptelenedő régiók fellendítését megcélzó egyeurós projektek egy igazi olasz sikertörténetnek tekinhetők – kivéve a Lazio régióban, Rómától délre található Patrica faluját, ahol alig akad vevő az egyetlen euróért kínált épületekre.

A valamivel több mint 3000 lakosú településen közel negyven – már a 20. század óta – üresen álló lakóház található.

Ennek is köszönhetően Patricában is egyre nagyobb gondot jelent az elnéptelenedés, amelyet Lucio Fiordaliso polgármester a máshol már bevált egyeurós házakkal próbált orvosolni. „Bár felkutattuk a lakatlan házakat és felvettük a kapcsolatot a tulajdonosokkal, eddig csupán két épületet sikerült az egyeurós projekt keretében eladnunk” mondta a CNN-nek a polgármester, aki eddig tíz tulajdonostól kapott elsőre pozitív visszajelzést, ám később valamennyien visszamondták az ajánlatot.

Az eladást rendkívül megnehezíti, hogy a falu vezetésének legtöbb esetben nem az egykori tulajdonosokat, hanem a leszármazottaikat kell felkutatniuk. Az efajta régi házakon ugyanis gyakran több örökös osztozik, bonyolult módon: egyikükre például a fürdőszobát, valaki másra pedig a konyhát hagyományozták. Az eladáshoz így valamennyi tulajdonos aláírása szükséges, akik viszont gyakran még beszélőviszonyban sincsenek egymással – a haragosokról nem is beszélve. Sokan közülük azóta távoli országokba költöztek, egyesek nevet is változtattak, vagy éppen felkutatható iratok nélkül tovább értékesítették az ingatlant.

Ráadásul a legtöbb ilyen épület már évtizedek óta elhagyatottan áll, és alapos renoválásra szorul – az egyeurós szerződések viszont felújítási kötelezettséget is tartalmaznak, ami sok érdeklődőt elriaszt. Patrica vezetése azonban elkötelezett a probléma megoldása mellett, ezért nemcsak támogatásokkal segíti a felújításokat, de egy új adóprogrammal is igyekszik ösztönözni a lehetséges vevőket. Utóbbit egyébként azokra is a külföldiekre is kiterjesztették, akik új vállalkozást indítanak a faluban.

A házak rozoga állapota azonban az érdeklődő külföldieket is eltántorítja, egy helyi ingatlanos szerint ők inkább kiadnak egy nagyobb összeget egy újszerű épületért. A fenti támogatásoknak köszönhetően eddig két panzió és egy étterem nyílt meg Patricában, de Lucio Fiordaliso nem adja fel, és azt reméli: a jövőben sikerül majd megegyeznie mind az örökösökkel, mind pedig a tulajdonosokkal.