2025-03-03
A család, amely két munkahelyet és egy angliai házat adott fel, hogy beutazhassa a világot
Anyagi gondjai elől menekülve döntött úgy egy brit házaspár, Chris és Tamira Hutchinson, hogy munkahelyükön felmondva és házukat eladva, gyerekeikkel együtt nekivág a nagyvilágnak. Eredetileg kockázatosnak tűnő döntésüket immár életük legjobb választásának tartják, ráadásul az eltetl időszakban több mint 100 ezer követőt szereztek a közösségi médiában.
A rendhagyó életmódjának, valamint utazásairól szóló videó- és fotóitartalmainak köszönhetően híressé vált Hutchinson család történetét a nemrégiben a BBC is bemutatta. A személyi edzőként dolgozó Chris és az úszást oktató Tamira két éve még az anglai Corby városában lakott három lányukkal, és elmondásuk szerint éveken át fizetésről fizetésre éltek – úgy érezték, kizárólag azért dolgoznak, hogy befizethessék számláikat.

“Egy autóra csökkentettük a járműveink számát, megszabadultunk a tévés előfizetésektől, nem mentünk nyaralni, de a számlák egyre csak nőttek és nőttek. Havonta csak egyszer ettünk együtt családként, mert nem volt rá időnk. Csak azért dolgoztunk, hogy meg tudjunk élni” – mesélte Tamira Hutchinson. A helyzetét hosszú ideje kilátástalannak érző család már a koronavírus-járvány idején is változást tervezett: szóba került, hogy eladják lakásukat, felmondanak a munkahelyükön és világ körüli útra indulnak gyerekeikkel. Hutchinsonék végül 2022-ben hirdették meg eladásra házukat, de a folyamat olyan mértékben elhúzódott, hogy már-már feladták tervüket. Egy év múlva azonban már sikerült vevőt találniuk az ingatlanra, és az üzlet megkötése után azonal a londoni Heathrow repülőtérre indultak, ahonnan Kuala Lumpurba utaztak.

Malajzia felfedezését követően a család bejárta Thaiföldet, Vietnamot, a Fülöp-szigeteket, Kínát, Tajvant, Dél-Koreát, Japánt, Szingapúrt, Indonéziát és Katart is. A kezdetektől fogva videónapló formájában örökítették meg élményeiket, és éppen az egyik ilyen, Kínában felvett filmjük – amely arról szól, hogy egy drón dobja le az italaikat – révén váltak híressé. Számos emlékezetes kalandja ellenére, a Hutchinson családnak nehézségei is bőven akadtak. Thaiföldön Tamira elkapta a dengue-lázat (a szúnyogok révén terjedő dengue-vírus okozta trópusi betegség), Vietnamban egy bankautomata lenyelte a hitelkártyájukat, a Fülöp-szigeteken pedig valamennyien megbetegedtek egy hostelben.

A család jelenleg a malajziai Penang szigetén telepedett le, az időközben magántanulóvá vált gyerekek pedig kimondottan élvezik a folyamatos utazást. “A lányok megismerkednek különböző kultúrákkal, nyelvekkel, ráadásul megtanulnak közlekedni is. Nagyon sokat nőtt az önbizalmuk, és bárhová mennek, mindenhol barátokat szereznek. Egyébként rengeteg digitális nomád család utazik a világ körül” – nyilatkozta a BBC-nek Chris Hutchinson. Mivel az életminőségük és anyagi helyzetük sokat javult az eltelt időszakban, egyelőre nem terveznek visszaköltözni Nagy-Britanniába.

Sőt, már a következő öt év úti céljait is előre kijelölték: Dubaj, Ausztrália, India, Sri Lanka és Kambodzsa szerepel a listájukon. A közösségi médiájuk kapcsán pedig azt remélik, hogy másokat is inspirálni tudnak életük megváltoztatására:


