2025-11-08
Körök a sivatagban: mi a Szahara szeme, hogyan született és mi köze Atlantiszhoz?
Mauritánia északi részén, a sivatag közepén különös, koncentrikus gyűrűkből álló formáció rajzolódik ki: a Richat-képződmény, közkeletű nevén a Szahara szeme. A kör alakú szerkezetet sokáig meteoritbecsapódásnak hitték, ám a későbbi vizsgálatok alapján inkább vulkanikus és tektonikus folyamatok alakították ki valamikor 145–66 millió évvel ezelőtt. Bár eredete több részletében ma is vitatott, a jelenség mérete vitathatatlan: környezetéből mintegy 200 méterrel emelkedik ki, és az űrből is tisztán kivehető.
A Richat-képződményre az 1950-es években, légi felvételek elemzésekor figyeltek fel. A geológusok feltételezése szerint egykor kőzettani dóm magasodott itt, amelyet az erózió csiszolt a ma látható, szabályosnak tűnő gyűrűmintázattá. Annyi biztos, hogy a központi részt mészkő és breccsa, vagyis törmelékkő alkotja. Továbbra sem teljesen világos, miért lett ennyire körkörös a szerkezet, és miként rendeződhettek ilyen precízen a koncentrikus gyűrűk.
A földtörténeti háttér mellett a helyszínhez egy másik, izgalmas elgondolás is kapcsolódik: egyesek szerint itt lehetett Atlantisz. Elsőre meghökkentőnek tűnhet egy feltételezett tengeri civilizáció nyomait a mai sivatag közepén keresni, de a Szahara nem mindig volt száraz. A bizonyítékok szerint a térség legutóbbi „zöld időszaka” nagyjából 15–5 ezer évvel ezelőtt zajlott, amikor tavak, növényzet és fás területek váltották a homoktengert. Platón elbeszélése szerint Atlantisz kilencezer évvel Szolón kora előtt, vagyis i. e. 9500 körül tűnt el – időben ez egybecseng a Szahara utolsó nedves korszakával.
Platón a Timaiosz és a Kritiász dialógusokban a birodalmat a Héraklész oszlopain – a mai Gibraltári-szoroson – túlra helyezi. A fővárost koncentrikus körökbe rendezték: két földsáv és három vízgyűrű váltakozott, középen palota és Poszeidón temploma állt. A leírás szerint északról hegyek, délről kiterjedt síkság határolta a várost. A Richat nyugati peremén megfigyelhető kőzetszerkezeteket némely értelmezés egykor az óceán felé tartó csatorna nyomaival hozza összefüggésbe – éppen abba az irányba, amely Platón tájolásával is összecseng. A mítosz végén Atlantiszt egyetlen nap alatt áradások és földrengések pusztítják el.
Az egyezések ellenére az atlantiszi hipotézist nem támasztják alá tudományos bizonyítékok. Régészeti feltárások nem mutattak ki városi beépítésre utaló nyomokat, és Platón leírása szerint a főváros nyílt tengeri kikötővel rendelkezett – ez pedig azt feltételezné, hogy az északnyugat-afrikai partszakasz a megjelölt korban egészen másképp festett. A kutatók többsége abban is egyetért, hogy Platón története inkább erkölcsi-politikai példázat, semmint tényszerű beszámoló. A Szahara szeme így ma is elsősorban lenyűgöző geológiai rejtély, amely a tudomány és a képzelet határán tartja ébren a kíváncsiságot.
