2025-05-28
Egyre súlyosabb a helyzet a közkedvelt thaiföldi szigeten
A HBO sikersorozata, A Fehér Lótusz februárban bemutatott harmadik évada hirtelen megnövelte a Ko Szamujra érkező turisták számát, ami komoly problémákat okoz a közkedvelt thai sziget lakói számára – írja az Express.
A portál szerint A Fehér Lótusz legfrissebb – a Ko Szamujon játszódó – évadának megjelenése után látványosan megugrott a sziget idegenforgalmának mértéke. Mint arról nemrégiben írtunk, a thaiföldi kormány módosította az országba történő belépés szabályait: idén májustól egy TDAC elnevezésű, megbízhatóbb, digitális verzióra cserélte a korábbi rendszert. A digitális beléptetési kártya azzal a céllal hozták létre, hogy egyszerűsítsék a bevándorlási folyamatokat és biztonságosabbá tegyék a határátlépést. A TDAC-rendszert összehangolják a bevándorlási hivatal biometrikus adatbázisával, lehetővé téve a hatóságok számára, hogy az korábbinál egyszerűbben ellenőrizzék a külföldről érkezők bűnügyi hátterét.

A turisták számának megugrás leginkább Thaiföld második legnagyobb szigetét, a pálmafákkal szegélyezett, fehér homokos partokban gazdag Ko Szamujt érinti. Egy vonatkozó statisztika szerint az alig 88,3 négyzetkilométeres területen idén 28%-kal nőtt a külföldi vendégek száma 2024 azonos időszakához képest.
Fontos hozzátenni, hogy a sziget hatalmas fejlődésen esett át az elmúlt években: apró, halászfalu jellegű településből Thaiföld egyik legfőbb turisztikai célpontjává nőtte ki magát – két éve már napi 10 ezer látogatót vártak, most viszont a sikersorozat itt játszódó évadának bemutatása után további 88 százalékkal nőtt az internetes keresések, és 44 százalékkal a szállásfoglalások száma.

“A helyi hatóságnak és a szamui közösségnek le kell ülnie és alaposan át kell beszélnie, hogy mégis hogyan kezeljük a kialakult problémát. Mivel a turizmus gyorsan fejlődött a megfelelő infrastruktúra-tervezés és környezetgazdálkodás nélkül, Szamuj kritikus problémákkal küzd a hulladékgazdálkodás és a vízkészletek tekintetében” – figyelmeztetett már korábban Dr. Kannapa Pongponrat Chieochan, a Thammasat Egyetem adjunktusa.

A szigettel kapcsolatos hírek szerint a thai hatóságok a repülőtér 2029-ig megvalósuló bővítésére koncentrálnak, ezen felül pedig növekvő vízigény kielégítésére egy újabb vezetékrendszer kiépítését is tervezik. A hulladékgazdálkodással kapcsolatos projektek pedig a műanyaghasználat csökkentésére és az újrahasznosítás növelésére vonatkoznak, de a szakértők nem tartják túl hatékonynak az új törvények végrehajtását, és úgy vélik, hogy a bangkoki kormány a helyi környezetvédelmi erőfeszítéseket sem támogatja.


