2024-10-12
Gyönyörű, de veszélyes: a fekete izlandi tengerpart
Izland fekete homokkal borított tengerpartját, a Reynisfjarát a Trónok harca című fantasy-sorozatban is láthattuk, viszont fontos tudni róla, hogy nem csupán rendkívól látványos, de egyben életveszélyes hely is.
Izland minden túlzás nélkül a Föld egyik legkülönlegesebb országa, számtalan elképesztően látványos természeti képződménnyel, amelyek azonban egyben komoly veszélyt is jelenthetnek látogatóikra. Ezek közé tartoznak többek között a szigetország jól ismert tűzhányói, valamint a hirtelen kitörő, gőzt és forró vizet a levegőbe juttató gejzírek is.

Amint az IFL Science megjegyzi, a fekete homok rendkívül ritka jelenség a Földön, és szó szerinti értelemben nem is homokról van szó: a part ugyanis a környéken sűrűn előforduló bazalthegységekből leváló darabkáknak köszönheti fekete színét, ami egyszerre varázsolja mesebelivé és ugyanakkor ijesztővé is a térséget. A partszakaszon ugyanis gyakran előfordul egy olyan természeti jelenség is, ami akár emberéleteket is követelhet: ez az úgynevezett alvóhullám. Rendkívüli veszélyessége abból fakad, hogy teljesen észrevétlenül, a többi, kisebb hullám között „megbújva” jut el a partig, ám amikor elérte, hirtelen jóval nagyobbra nő, és könnyen elsodorja az óvatalan embereket.
Az alvóhullám nem csupán biztosan ledönt a lábunkról, és utána nagyon nehéz visszaszerezni az egyensúlyunkat, de emellett olyan szívóerővel is bír, ami azonnal magával ránt, kimosva a homokat a lábunk alól – és így semmit sem tehetünk ellene. Amint a Visit Iceland megjegyzi, ha valaki ilyen esetben a vízbe kerül, szinte esélytelen kilábalnia az óceánból. A honlap figyelmeztetése szerint 2014 és 2022 között összesen 12 alkalommal riasztották alvóhullámok miatt a mentőszolgálatokat, és ebből öt esetben halálos áldozata is volt a különös természeti jelenségnek.