Egy vietnámi falu lakói éveken át a föld alatt éltek a bombázások miatt

1965 előtt Vịnh Mốc csendes halászfalu volt Quảng Trị tartomány tengerpartján. Rizsföldek, vöröses bazalttalaj, homokos part és bambuszligetek vették körül. Az Egyesült Államok inváziója azonban mindent megváltoztatott. A település közel feküdt ahhoz a demilitarizált övezethez, amely Észak- és Dél-Vietnámot választotta el egymástól, emellett fontos utánpótlási útvonalak is a térségben haladtak. Emiatt az amerikai és dél-vietnámi erők rendszeresen támadták a környéket. A CNN szerint nyolc év alatt 9000 tonna robbanóanyagot dobtak le erre a vidékre. A helyiek számára a menekülés nem jelentett valódi megoldást, hiszen a folyamatos bombázások mellett attól is tartottak, hogy elveszítik földjeiket és megélhetésüket. Így végül a föld alatt kezdtek új életet építeni.

Az alagutak ásása 1965-ben indult, és nagyjából két évig tartott. A rendszert nem egyszerű menedéknek szánták, hanem olyan föld alatti lakótérnek, ahol hosszabb ideig is túl lehetett élni. A járatok teljes hossza megközelítette a két kilométert, három szinten futottak, körülbelül 8 és 23 méter közötti mélységben. A Vịnh Mốc alatti alagutak tágasabbak voltak, mint a dél-vietnámi Củ Chi híres járatai. Sok részen felállva lehetett közlekedni, a falakba pedig kis fülkéket vájtak, ahol a családok aludtak. A hálózatnak 13 kijárata volt, amelyek a szellőzést is segítették. Egyes kijáratok a földekre, mások a tenger felé vezettek. A folyosókat cikcakkos vonalban alakították ki, hogy a bombarobbanások lökéshullámai kevésbé pusztítsanak bennük.

A becslések szerint 1965 és 1972 között körülbelül 400 ember élt ebben a föld alatti rendszerben. Napközben többnyire lent maradtak, éjszaka viszont kijártak élelmet keresni vagy halászni. Olajlámpákat használtak, de gyakran teljes sötétségben kellett mozogniuk, nehogy fény árulja el a rejtekhelyüket. Az alvóhelyek mellett konyhákat és kutakat is kialakítottak. A komplexum egyik legmegrázóbb része a szülőszoba. A helyi visszaemlékezések szerint legalább 17 gyermek született itt, kezdetleges körülmények között. Később maniókával vagy pépesített édesburgonyával táplálták őket. A lakók meleg ételt is készítettek, de különösen ügyelniük kellett arra, hogy a füst ne leplezze le az alagutakat. Ehhez olyan kályharendszert használták, amely hosszú föld alatti csatornákon vezette és hűtötte a füstöt, mielőtt az álcázott nyílásokon keresztül a felszínre jutott volna.

A Vịnh Mốc-alagutak ma Vietnám egyik legmegrázóbb háborús emlékhelyének számítanak. A helyszíni múzeum szerint a bombázások éveiben senki sem halt meg magukban a járatokban. A látogatói útvonal az egyik tengerre néző kijáratnál ér véget. Vịnh Mốc ma is népszerű egynapos kirándulási célpont Huế városából, ahonnan az elhagyott Hồ Thủy Tiên vízipark is elérhető. Az alagutakat gyakran a korábbi demilitarizált övezethez kapcsolódó túrák részeként keresik fel, a Khe Sanh katonai bázissal, a Long Hưng-templom romjaival és a Hiền Lương híddal együtt, amely egykor Észak- és Dél-Vietnám határát jelképezte.