2025-07-29
Szeptembertől drágulnak a vonatjegyek Romániában – mutatjuk, mennyivel!
Nemcsak az autózás kerül majd többe 2025 őszétől Romániában, hanem a vasúti közlekedés is. Az új, 21%-os új áfakulcs hatására emelkednek a vonatjegyárak minden vasúti szolgáltatónál – beleértve a CFR Călători állami vasúttársaságot és a magánvasút-üzemeltetőket is. De mennyivel fizetünk majd többet, és marad-e valami az eddigi árakon? Mutatjuk a részleteket.
A CFR Călători hivatalosan bejelentette, hogy 2025. szeptember 1-jétől drágábbak lesznek a vonatjegyek az áfa 19%-ról 21%-ra történő emelése miatt. Bár viszonylag kis százalékos növekedésről van szó, a tarifák hatása az utasok pénztárcáján azonnal érezhető lesz. Konkrétan: a másodosztályon a jegy ára legfeljebb 3 lejjel emelkedik, míg az első osztályon a növekedés akár 4,5 lej is lehet, a leghosszabb útvonalakon (több mint 600 km, Intercity járatok esetében).


Ez a módosítás mind a hat romániai vasúti szolgáltatóra vonatkozik, beleértve azokat a magánvállalatokat is, amelyek közszolgáltatási szerződés alapján működnek a Közlekedési Minisztériummal. A CFR utoljára 2024 decemberében emelt jegyárat, akkor 4,6%-kal nőttek a tarifák.
Egy Intercity-vonattal történő utazás esetén, a megtett távolságtól függően, az árak így alakulnak:
- 10 km-ig: 18 lej (1. osztály), 12,5 lej (2. osztály)
- 161 és 180 km között: 106,5 lej (1. osztály), 71,5 lej (2. osztály)
- 351 és 400 km között: 187,5 lej (1. osztály), 121 lej (2. osztály)
- 901 és 1000 km között: 309 lej (1. osztály), 212,5 lej (2. osztály)
Az Interregio-vonatok esetén:
- 1–10 km: 14,50 lej (1. osztály), 11 lej (2. osztály)
- 161–180 km: 92,50 lej (1. osztály), 62,50 lej (2. osztály)
- 351–400 km: 163 lej (1. osztály), 105 lej (2. osztály)
- 901–1000 km: 268,5 lej (1. osztály), 185 lej (2. osztály)
A Regio-járatok esetében:
- 1–10 km: 6 lej (1. osztály), 5 lej (2. osztály)
- 161–180 km: 52,5 lej (1. osztály), 33,5 lej (2. osztály)
- 351–400 km: 101,5 lej (1. osztály), 64 lej (2. osztály)
A közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint a Bukarest Északi pályaudvar – Henri Coandă Nemzetközi Repülőtér közötti útra érvényes egységes tarifa változatlanul 6 lej marad. Az ötnapos bérlet ára 43,50 lej, a 14 naposé 90,50 lej, míg a havi bérlet 128,50 lejbe kerül.


