Útlevél helyett jövőre már csak az arcunkat kell megmutatnunk ezen a repülőtéren Útlevél helyett jövőre már csak az arcunkat kell megmutatnunk ezen a repülőtéren
Fotó: Shutterstock

2024-08-27

  • Drive
  • Check-in
  • Útlevél helyett jövőre már csak az arcunkat kell megmutatnunk ezen a repülőtéren

Útlevél helyett jövőre már csak az arcunkat kell megmutatnunk ezen a repülőtéren

A világon először egy közel-keleti repülőtéren valósulhat meg az utasok kizárólag biometrikus módszerrel történő azonosítása. A rendkívül futurisztikusan hangzó technológia a tervezők szerint az utasok számára is előnyös lesz, hiszen nem kell majd elővenniük sem az útlevelüket vagy személyi igazolványukat, sem pedig a repülőjegyet.

Az Egyesült Arab Emírségek fővárosa, Abu-Dzabi nemzetközi repülőtere lesz az utas-ellenőrzés modernizálásának úttörője: a Zayed légikikötő a tervek szerint 2025-től már teljesen biometrikusan üzemel majd. Ennek megvalósítására az ellenőrzőpontokat olyan arcfelismerő szenzorokkal látják el, amelyek minden egyes áthaladó személyt képesek azonosítani.

Image
Abu Dhabi repülőtér
Fotó: Shutterstock

Ez egyben azt is jelenti, hogy az utasoknak semmilyen személyüket igazoló dokumentumot nem kell majd bemutatniuk az ellenőrzési és beszállási folyamat során, csupán az arcukat kell „megmutatniuk”. A reptéri tisztviselők és a fejlesztők azt ígérik, hogy a biometrikus rendszerrel sokkal gördülékenyebb és gyorsabb lesz a repülőtéren történő áthaladást.

Image
Fotó: Shutterstock

A technológiát már használó területek jelentései ígéretes adatokat mutatnak, ráadásul a repülőtereken is van már példa a biometria  alkalmazására: idén két olasz repülőtéren is kipróbálták már ezt a fajta azonosítást. „Az utasok arról számoltak be, hogy kevesebb mint 15 perc alatt el tudnak így jutni a járdaszegélytől a beléptetőkapukhoz. Ha figyelembe vesszük, hogy egy hatalmas repülőtérről van szó, ezen néhány perc alatt átjutni valóban úttörő teljesítmény" – nyilatkozta a Thrillistnek Andrew Murphy, a repülőtér vezető informatikusa.

Image
Fotó: Shutterstock

Fontos azonban, hogy az új technológia bevezetése mellett egyelőre még érdemes megtartani a hagyományos azonosító iratokat is, mivel sokan nehezen fogadják el azt, hogy hosszú ideig tárolják az első utazáskor beszkennelt az arcukat. Egy tavalyi felmérés alapján a megkérdezettek 25 százaléka egyáltalán nem hisz az arcfelismerő programokban.