2025-08-03
Egyszerűen hátrahagyták a gyereket a reptéren, amikor kiderült, már nem érvényes az útlevele
Felháborító eset történt a barcelonai El Prat nemzetközi repülőtéren, ahol egy tízéves fiút a saját szülei hagytak hátra, miután kiderült, hogy a gyermek útlevele már lejárt. Mivel nem akarták lekésni a nyaralásra induló járatot, a szülők úgy döntöttek, hogy folytatják az utazást, és a gyereket egyszerűen hátrahagyták.
A reptéri biztonsági szolgálat egyik alkalmazottjának beszámolója szerint a szülők ugyan felvették a kapcsolatot egy családtaggal, aki elvileg eljött volna a gyerekért, ez azonban nem mentesítette őket a hatóságok felelősségre vonása alól. A nő egy TikTok-videóban számolt be a történtekről, és mély felháborodását fejezte ki a két felnőtt viselkedése miatt.

Miután a repülőtéri alkalmazottak észrevették, hogy a kiskorú egyedül van, azonnal riasztották a rendőrséget. A gyermek állítólag azt mondta a reptéri dolgozóknak, hogy a szülei már felszálltak a repülőre, és már úton vannak hazafelé. A hatóságok felkutatták a párt, majd visszahozták őket a reptérre, ahol a kisfiú még mindig várakozott. Egyelőre nem tudni, hogy a szülőket letartóztatták-e, rendőri kísérettel azonban a terminálban található rendőrségi irodába vitték őket. A biztonsági szolgálat alkalmazottja úgy nyilatkozott, hogy bár pályafutása során számos szokatlan esettel találkozott, ez számára is érthetetlennek bizonyult. Az alkalmazott hozzátette:
A Daily Mail szerint a belga állampolgárságú szülők Brüsszelbe akartak utazni egy fapados légitársasággal, ám a gyermekük számára nem vásároltak jegyet. Amikor közölték velük, hogy külön jegy nélkül nem vihetik fel a babát a gépre, otthagyták a gyermeket egy babakocsiban a check-in pultnál, és egyedül próbáltak áthaladni az ellenőrzésen. A biztonsági kamerák mindent rögzítettek: a reptéri alkalmazottak félrehajtották a babakocsi takaróját, és megdöbbenve találták meg az elhagyott gyermeket. A szülőket a biztonságiak még azelőtt feltartóztatták, hogy elhagyhatták volna az ellenőrzési területet, és vissza kellett térniük a gyermekükhöz. Nem sokkal később a rendőrség is közbelépett, és a párt letartóztatták a tel-avivi repülőtér 1-es termináljában.


