2024-10-01
Az utasszállítók pilótáit is egyre gyakrabban zavarják meg a hamis GPS-jelek
Aggodalmuknak adtak hangot a kereskedelmi járatokat vezető pilóták a növekvő „GPS-spoofing“, azaz a repülőgépek navigációs rendszerének szándékos megzavarása miatt. Egyre több az olyan eset, amikor – a biztonságos utazást veszélyeztetve – hamis jeleket küldenek a repülőgépeknek.
A „GPS-spoofing“ kifejezés azt takarja, amikor – például egy háborús övezetben – hamis GPS-koordinátákat továbbítanak egy ellenséges repülőgépnek, működése megzavarásának céljából. Ilyen elektronikus zavaró-berendezéseket használnak az ellenséges drónok eltérítésére többek között az ukrajnai és közel-keleti konfliktusokban is.

Az utasszállító gépek esetében az ilyen tevékenyég komoly veszélyeket rejt magában, mivel a manipulált helymeghatározási adatok a pilótákat és a légiforgalmi irányítást is összezavarhatják. A légiközlekedési hatóságok adatai alapján csupán augusztusban ezernél is több utasszállító gépet zavartak meg a hamis GPS-jelek, azaz egyre jobban terjed az alkalmazásuk a háborús zónákon kívül is: a Wall Street Journal szerint már egy éve bevetik őket a kereskedelmi járatok ellen is.

Christopher Behnam, az United Airlines légitársaság nyugalmazott pilótája azt nyilatkozta a lapnak, hogy a Közel-Keleten repülve gyakran találkozott az efajta manipulációval. A pilótákat természetesen felkészítik az ilyen esetekre is, vagyis az előírt utasításokat követve képesek kezelni a helyzetet – de amint az egykori pilóta kifejtette, néhány esetben igencsak bosszantó tud lenni a GPS-spoofing.

A közelmúltban elszaporodott esetek miatt a légitársaságok és repülőgépgyártók szorosan együttműködnek az Egyesül Államok Szövetségi Légiközlekedési Hivatalával (FAA), hogy rövid és hosszú távú megoldásokat találjanak a problémára. Bár a GPS-spoofing ellen bevethető, az utasok védelmét biztosító technika előállításával csak 2025-től kezdődően kezdenek foglalkozni, az American Airlines úgy nyilatkozott, hogy megfelelően felszerelt pilótáik akkor is képesek megfelelően és pontosan navigálni, ha valami megzavarja a GPS-jeleket.