2024-11-19
Ingyen izlandi út egy légiszállításban előforduló kiskapunak köszönhetően
Habár napjainkban szinte semmi sincs ingyen, a légitársaságok és néhány úti cél kooperációjának köszönhetően egyes utazások során lehetőség nyílik egy teljesen díjmentes mininyaralás közbeiktatására. Ezeket a lehetőségeket az úgynevezett stopover programok kínálják fel, amelyeket az eredeti úti céljukra átszállással utazók használhatnak ki. Ilyen helyzetbe került egy utazásra szakosodott amerikai influenszer is, aki ennek köszönhetően egészíthette ki egy egy izlandi nyaralással is a spanyolországi útját.
A stopover programok mifelénk ugyan még viszonylag ismeretlenek, pedig nagyszerű lehetőség azok számára, akik szívesen keresnek fel legalább két úti célt a nyaralásuk során. Ezt pedig úgy lehet kihasználni, ha átszállással repülünk el egy adott helyszínre és bár légitársaságonként eltérő, hogy mekkora időintervallumot hagynak az átszállásra, ez az ablak pedig több – a legszerencsésebb esetben akár 10 – napos is lehet.

„Stopoverezéssel” ráadásul nem csupán a repülőjegyek árán lehet takarékoskodni, de a kedvezmények révén még az éttermi számlák végösszegéből is lefaraghatunk, sőt, sok helyen a kulturális programok (múzeumok, színházak) jegyeire, valamint a szállásokra is érvényes valamilyen kedvezmény. Erre a kiskapura bukkant rá a Notlux nevű TikTok-felhasználó, aki eredetileg Chicagóból indult volna nyaralni Spanyolországba, és a repülőjegyeket böngészve fedezte fel az Icelandair ajánlatát.

Az izlandi légitársaság által felkínált kedvezményeket ugyan – a Feröer-szigetek kivételével – kizárólag transzatlanti utazások esetében lehet igénybe venni, de hasonló stopover programokkal rendelkezik például a TAP Portugal, a Turkish Airlines, az Etihad, az Emirates, az Iberia, az Azores Airlines, a Japan Airlines és a Qatar Airways is. Ugyanakkor tény, hogy az említett légitársaságok elsősorban azoknak kedveznek, akik hosszabb távú utazásokra indulnának. A vállalatok honlapjain található böngészőkben viszont könnyedén lecsekkolhatjuk, hogy milyen esetekben tudnánk élni a kedvezmények egész sorát biztosító ajánlatokkal.