2024-06-20
Hatalmas sikert arattak az ismeretlen helyekre repülő járatok
Az úgynevezett rejtélyjáratok (mystery travel) számítanak a repülős utazások legújabb trendjének, amikor az utasok nem is tudják, hova viszi őket a gép: az úti cél csak landoláskor derül ki. Honnan és hogyan repülhetünk mi is egy ilyennel?
Írtunk arról, hogy kiemelkedően nagy érdeklődés övezte a Scandinavian Airlines (SAS) ismeretlen helyre induló járatát: a légitársaság a hűségprogramjában résztvevők számára ajánlotta fel a „Destination Unknown” (ismeretlen úti cél) elnevezésű lehetőséget. És bár az utasoknak fogalmuk sem volt, hova viszik majd őket, percek alatt elkapkodták a jegyeket: összesen hatezren jelentkeztek a rejtélyes járatra. Végül 180 utas találgathatta izgatottan az úti célt a repülőgépen – mindössze annyi segítséget kaptak a létitársaságtól, hogy milyen öltözetet (fürdőruhát) érdemes csomagolniuk az útra. De ez is kimerült annyiban, hogy a kaland helyszínén átlagosan 20 Celsius-fok körül van az április eleji hőmérséklet.

Fotó: Shutterstock
A projekt váratlanul nagy sikerére jellemző, hogy a SAS után más légitársaságok is átvették az ötletet, tavasszal például a Wizz Air is beindított egy hasonló programot: Nagy-Britanniában a #LetsGetLostWithWIZZ kampány során hirdettek meg egy nyereményjátékot, amelynek 35 győztese utazhatott el egy rejtélyes helyre – ami végül a törökországi Antalya lett. Bár egyre több ilyen utazási lehetőségről hallani, a program újdonsága miatt egyelőre csak bizonyos városokban elérhetőek ezek a titokzatos járatok. A Lufthansa például Münchenből és Frankfurtból indít rejtélyes utazásokat a Lufthansa Surprise projekje keretében.

Fotó: Shutterstock
Nagy-Britanniában a srprs.me platformon keresztül lehet ilyen utakra jelentkezni, amelyen már azt is beállíthatjuk, hogy Európa északi, déli, keleti vagy nyugati térségébe szeretnénk eljutni, valamint ki is zárhatunk bizonyos városokat. Ezek a gépek Londonból, Bristolból, Birminghamből, Manchesterből, Newcastle-ből, valamint a skóciai Edinburghból szállnak fel.