Akár 90 százalékot is spórolhatunk a repülőjegyek árán ezzel a forradalmi hűségprogrammal Akár 90 százalékot is spórolhatunk a repülőjegyek árán ezzel a forradalmi hűségprogrammal
Fotó: Shutterstock

2025-05-26

  • Drive
  • Check-in
  • Akár 90 százalékot is spórolhatunk a repülőjegyek árán ezzel a forradalmi hűségprogrammal

Akár 90 százalékot is spórolhatunk a repülőjegyek árán ezzel a forradalmi hűségprogrammal

A légitársaságok már hoszú ideje működtetik az úgynevezett hűségprogramokat, amelyek révén a csatlakozó törzsutasok különféle kedvezményekben részesülhetnek. Ezek azonban arra alapoznak, hogy ügyfélként elköteleződünk az adott vállalat mellett – most azonban megjelent a világ első univerzális, légitársaságokon átívelő hűségprogramja is. De mit is kell tudnunk a Rove Miles-ról, és hogyan lehet pontokat gyűjteni? 

Napjainkban már szinte az összes légitársaság rendelkezik valamilyen hűségprogrammal. Ezek egy része a repüléssel megtett mérföldeken alapul, vagyis a tagok a vállalat járataival megtett távolság után kapnak pontokat, amelyket később utazásokra, szállásra és egyéb kedvezményekre fordíthatnak.

Image
Fotó: Shutterstock

Az ilyen programok egyértelmű célja, hogy az utasok lehetőleg mindig az adott légitársasággal repüljenek – ezt a dilemmát oldja fel most a Z generációs fiatalok alapította Rove MilesA techvállalat immár világszerte több mint 140 partnerrel rendelkezik, köztük számos Európában is repülő légitársasággal.

A rendszer lényege, hogy minden repülőn töltött mérföldért egy bizonyos mennyiségű pénz (rendszerint 1-1,4 cent) jár, de online vásárlással és szállásfoglalással is gyűjthetünk pontokat. Ehhez kapcsolódó fontos információ, hogy a Rove Miles több mint 7000 céggel áll partneri kapcsolatban, köztük olyan világmárkákkal, mint a Nike, az Apple, a Spotify vagy a Sephora.

A pontok megszerzéséhez természetesen a portálon keresztül kell intéznünk ezeket az ügyeleteket.
Image
Fotó: Shutterstock

Szállásfoglaláskor minden elköltött dollár után 25-ször annyi mérföldpont jár. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy amennyiben például 1000 dollárt fizetünk egy szállodában, akkor az ezért járó pontokból ingyenesen repülhetünk oda-vissza Európa és az Egyesült Államok között. Ugyanakkor az összegyűjtött pontokat akár fordítva is felhasználhatjuk, a repüléssel szerzettekkel fizetve a hotelben.

A Rove Milesnak immár több mint 140 partnere van, többek között az alábbiak:

  •     Air France-KLM;
  •     Etihad Airways;
  •     Finnair;
  •     Qatar Airways;
  •     Turkish Airlines;
  •     American Airlines;
  •     Austrian Airlines;
  •     Croatia Airlines;
  •     Swiss Airlines;
  •     Lufthansa;
  •     British Airways;
  •     Iberia;
  •     Qantas;
  •     Scandinavian Airlines.