2025-09-18
29 óra egyetlen gépen: rekordhosszú útvonal indul Kínából
Decemberben új légi csúcs születik: a China Eastern Airlines 2025 végén elindítja a Sanghaj és Buenos Aires közötti közvetlen járatát, amely több mint 19 ezer kilométert hidal át és nagyjából 30 órát vesz igénybe.
A menetrend szerint az első járat december 4-én száll fel. A különlegesség, hogy a járat Új-Zélandon, Aucklandben megáll, mégis ugyanazzal a géppel folytatja útját – vagyis az utasoknak nem kell átszállniuk. Sanghajból indulva az utazás kb. 25 és fél órát tart, ebben benne van az aucklandi, körülbelül 2,5 órás földi várakozás is.

Összehasonlításképp: a világ leghosszabb, megálló nélküli menetrend szerinti útvonala (Singapore Airlines: Szingapúr–New York) is közel 19 órát vesz igénybe, így a decemberben rajtoló járat a csúcstartókat is bőven felülmúlja – igaz, aucklandi megállással, de gépcsere nélkül.

Az útvonalat a hosszú távú repülésekre tervezett Boeing 777-300ER teljesíti, első-, üzleti- és turistaosztállyal. A járat menetrendszerűen, heti két alkalommal közlekedik: Kínából hétfőn és csütörtökön indul, Argentínából pedig kedden és pénteken.


