Készítés, tárolás, párosítás – boros gyorstalpaló kezdőknek Készítés, tárolás, párosítás – boros gyorstalpaló kezdőknek
Fotó: Shutterstock

2024-04-29

  • Drive
  • Gasztro
  • Készítés, tárolás, párosítás – boros gyorstalpaló kezdőknek

Készítés, tárolás, párosítás – boros gyorstalpaló kezdőknek

A frissen kipréselt szőlő alkoholos erjedése során keletkező ital akár egy átlagos étkezést is igazi élménnyé tud változtatni. Három fő fajtáját készítik, a fehérbor a fehérszőlők nedűje, de valójában akár a kék szőlőfürtökből is készülhet – amennyiben a héjból egyáltalán nem áztatják ki a színanyagot. Ez utóbbi művelet a macerálás, amely, ha csak néhány óráig történik meg, világos, rózsaszínes bort kapunk: azaz rozét. Ha viszont a kékszőlő áztatása több napig tart, akkor már vörös színe lesz a bornak.

Fotó: Shutterstock

Az ízvilágot a szőlőfajta mellett leginkább az érlelés határozza meg.

A fehér- és rozéborok többsége ma már acéltartályokban erjed, és a bor már must korától, teljesen a palackozásig, levegőtől elzártan készül. A reduktív módszernek köszönhetően még intenzívebbek és gyümölcsösebbek az italok, míg a testes vörösborok a hordós, oxidatív erjesztés és érlelés eredményeként születnek. Ez a módszer sajátos, külön ízt is hozzáadhat a levegővel is érintkező borhoz, leginkább akkor, ha mindez 225 literes tölgyfa hordóban (barrique-ban) történik.

​Párosítás-kalauz

A bor igazán az ételekkel párosítva mutatja meg magát, a kombinációt pedig saját ízlésünk szerint alakíthatjuk – igaz, ha nem akarunk túl „merészek” lenni, jó betartani néhány alapszabályt.

  • Minél erőteljesebb az étel íze, annál intenzívebb borokkal működik a párosítás. Vagyis a testesebb vörösborokat grillezett, sült húsokkal, vadételekkel társíthatjuk, a desszertek közül pedig csokoládéval.
  • A többi édes finomsághoz viszont a még édesebb bort ajánlott, mivel az édesség mellett a bor szárazabbnak tűnik.
  • A nagyon csípős és fűszeres ízek is az édes borokkal működnek jól, akárcsak a zsírosabb ételek, mint a libamáj – a legjobb választás az utóbbi esetben a tokaji aszú.
  • A könnyedebb fehérborok és a rozék leginkább a hidegen szervírozott, vagy az egyszerűen elkészíthető – párolt, gőzölt vagy főzött – ételek mellé ajánlottak. Emellett egyensúlyba hozzák a savanyú ízeket, így ilyenkor is kerülhetnek a pohárba.

Fotó: Pixabay

Fotó: Shutterstock

Megvannak a vacsora hozzávalói, eldöntöttük milyen borokat kínálunk mellé, viszont a palackokat addig is tárolnunk kell valahol.

  • Ha nincs megfelelő pincénk, akkor a vörösborok számára lakásban egy viszonylag állandó hőmérsékletű, fénytől védett hely is megteszi, a rozé- és fehérborokat pedig egyenesen betehetjük a hűtőszekrénybe.
  • A pezsgőknél a 6-8 °C, a fehérboroknál és a rozéknál a 8 °C és 10-12 °C közötti az optimális fogyasztási hőmérséklet, míg a vörösborok a 16-18 °C körüli hőfokon a legízletesebbek.
  • Az idősebb vörösborokat érdemes szellőztetni, vagyis a kibontás még 5-10 percig a poharakban tartani, és csak ezt követően elfogyasztani.
  • Ha nem ittuk ki az egész üveget, akkor tegyük vissza dugót, a bort tartsuk a hűtőbe, de így is, csak egy-két napon belül ürítsük ki a palackot, mert utána már nem lesz az igazi.