Tücsköt kérnél vacsorára? Londonban már megnyílt az első rovarétterem Tücsköt kérnél vacsorára? Londonban már megnyílt az első rovarétterem
Fotó: Shutterstock

2024-10-18

  • Drive
  • Gasztro
  • Tücsköt kérnél vacsorára? Londonban már megnyílt az első rovarétterem

Tücsköt kérnél vacsorára? Londonban már megnyílt az első rovarétterem

Idén nyitott meg a brit fővárosban az ország első, kizárólag rovarokból készült fogásokat felszolgáló étterme, a Yum Bug. Létrehozásával tulajdonosai a táplálkozás egy „fenntartható és egészséges formáját" szeretnék megismertetni a nagyközönséggel.

Leo Taylor és Aaron Thomas egy élénksárga épületben, a London északi részén elterülő Finsbury Parkban nyitotta meg kizárólag rovaros ételeket készítő éttermét. A két vállalkozó szellemű fiatal a Yum Bug révén alternatívát akar kínálni a napjainkban sok esetben már nem környezetbarát módon asztalra kerülő állati húsokra, és a számok az ő oldalukon állnak: a rovartenyésztés jelentősen kisebb mértékű károsanyag-kibocsátást okoz, mint a hagyományos állattenyésztés, az ízeltlábúak pedig mintegy 50 százalékkal több fehérjét tartalmaznak, mint a marhahús.

Ezen felül a rovarokat tenyésztő, egymásra pakolt, vertikális farmok látványosan kevés helyet igényelnek, és rendkívül hatékonyan tudják fehérjévé alakítani a növényi melléktermékeket. A rovartenyésztés előnyeit taglaló Euronews az is megemlíti, hogy ezek a farmok nagyjából 80-szor kevesebb metánt és 8-12-szer kevesebb ammóniát állítanak elő, mint a szarvasmarha-tenyésztés során keletkező mennyiség. Miközben nehéz vitatni a rovarfarmok környezeti és fenntarthatósági előnyeit, mégis feltevődik a kérdés, hogy a nem túl megnyerő külsejük miatt képesek lesznek-e valaha is a tradicionális húskészítmények komoly vetélytársává válni? 

Ezt talán még a Yum Bug megálmodói sem hisznek, de abban feltétlenül bíznak, hogy ha nem is sikerül mindenkit meggyőzniük a váltásról, de a 20 férőhelyes étterembe azért sikerül szépszámú vendéget becsábítaniuk.

A Yum Bug fogásainak java tücsökalapú: többek között mézes, illetve csípős-fűszeres grillezett tücsköt is rendelhetünk. Ezek az ételek kívül ropogósak, belül pedig puhák és édeskések, de mogyorós, füstölt ízű is akad köztük. Az étlapon találunk még tücsöktacót és tücskös-gránátalmás laposkenyéret, az édesszájúak pedig kérhetnek citromfüves possetet (aludttejes desszertet), amit karamellizált tücsökkel és kókuszos keksszel szolgálnak fel.