Nemcsak az édességeket, de a marhapörköltet is feldobja ez a hétköznapi fűszer Nemcsak az édességeket, de a marhapörköltet is feldobja ez a hétköznapi fűszer
Fotó: Shutterstock

2024-12-21

  • Drive
  • Gasztro
  • Nemcsak az édességeket, de a marhapörköltet is feldobja ez a hétköznapi fűszer

Nemcsak az édességeket, de a marhapörköltet is feldobja ez a hétköznapi fűszer

Szinte mindenkinek megvan a saját, jól bevált marhapörkölt-receptje, amely gyakran nemzedékről nemzedékre öröklődik a családban, de jó tudni, hogy akad egy meglepő fűszer, amelynek használatával minden esetben valamivel mélyebb, karakteresebb ízt érhetünk el: ez pedig a fahéj.

A fahéjra leginkább a téli italok és desszertek fűszereként tekintünk, pedig meglepően jól működik a sós ételekben is. A magyar konyhában főként sütemények készítéséhez használják, pedig a fahéj nem mondható igazán édesnek: karakteres íze jóval közelebb van a földes, füstös ízvilághoz, ráadásul kis mennyiségben még ízfokozóként is használják a gasztonómiában – ezért is illik nagyszerűen az olyan vörös húsos fogásokhoz, mint például a marhapörkölt.

Image
Fotó: Shutterstock
Ezt a jellegzetességét már régóta felhasználják az ázsiai és közel-keleti konyhákban: elég csupán az indiai, észak-afrikai vagy a perzsa gasztronómiára gondolni.

Indiában előszeretettel párosítják a húsos ételekkel, a curryktől kezdve egészen a garam masaláig, de tunéziai és algériai marhahúsos ételekben és levesekben is rendszeresen megtaláljuk. Fontos tudnivaló azonban, hogy a fahéjat sosem önmagában, hanem mindig más fűszerekkel párosítva használják: minél többel keverik össze, annál intenzívebb, mélyebb ízt biztosít az adott ételnek. Ennek oka, hogy a különböző fűszerek megfelelő arányban vegyítve felerősítik egymás ízvilágát – erre a legjobb példa a kínai ötfűszer, amely a fahéj mellett csillagánizst, szecsuáni borst, szegfűszeget és édesköményt tartalmaz.

Image
Fotó: Getty Images

Amikor legközelebb marhapörköltet készítünk, a fahéj mellett bátran használjunk hozzá gyömbért, köményt és kardamomot is, mivel ezek a hozzávalók csak még jobban kiemelik a fűszer különleges ízét. Elég néhány fahéjrudat dobni a fazékba, majd hozzáreszelni egy kis gyömbért. De mindezek más vöröshúsból készült ételeket, például a steakeket is remekül ízesítik: csak kenjük be a húst egy fahéjból, gyömbérből, chiliből és borsból készült páccal.