Nemcsak a pizza a legfinomabb itt – 8 étel, amit muszáj megkóstolnod Nápolyban!
Nápolyt látni és meghalni – tartja a mondás, és ez valóban igaz: Nápolyt látni kell! De az élmény csak úgy kerek, ha a nézelődés mellett végig is kóstoljuk a várost.

Egy kultúra megismerése sokféleképpen történhet, de kevés hitelesebb és élvezetesebb módja van, mint együtt enni a helyiekkel. Nápoly az elmúlt években egyre népszerűbb úti cél lett, amihez a városi és csodálatos természeti látnivalókon túl a gasztronómia, illetve a helyiek mentalitása, vendégszeretete is nagyban hozzájárul. Íme 8 ínycsiklandó nápolyi különlegesség, amit a helyiek is imádnak.
Nápolyi pizza
Fotó: Shutterstock
A pizza kétségtelenül Nápolyban az igazi, ahol valóban kövön sütik néhány perc alatt ropogósra, a feltétek pedig egytől-egyig friss és helyi alapanyagok. Érdemes az egyszerűségre törekedni, paradicsom, bivalymozzarella, oregánó, fokhagyma és persze olívaolaj. Másra nincs is szükség a boldogsághoz.
Pizza fritta
Fotó: Shutterstock
Ha valamit olajban kisütnek – bármilyen szörnyen is hangzik az igazság – az általában finom lesz. Ha ráadásul egy isteni, ricottával, hússal és sok borssal megtöltött pizzát sütnek ki, akkor nem is kérdés, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaljuk utána. A pizza fritta igazi nápolyi különlegesség, amit már kevés helyen készítenek, de érdemes kipróbálni.
Sfogliatelle
Fotó: Shutterstock
Nápoly tradicionális péksüteménye, amelyet kétféleképpen is készítenek: a leveles tésztás, ropogós változat a riccia, míg a tésztakérges verzió a frolla. Édes és sós töltelék is kerülhet bele, de az igaziban biztosan ricotta van, a tetején pedig sok-sok porcukor.
Pasta alla Genovese
Fotó: Shutterstock
Bár nevéből talán arra következtetnénk, hogy Olaszország egy másik régiójából származik, valójában a Genovese raguval tálalt tészta nagyon is nápolyi specialitás. Húsimádóknak ajánljuk, hiszen a tészta gazdag, hagymás, marhahúsos raguval kerül a tányérra.
Struffoli
Fotó: Shutterstock
Ha karácsony környékén járunk a délolasz városban, akkor mindenhol ezekbe a mézbe áztatott, aranyszínű labdácskákba botlunk majd, ez ugyanis igazi ünnepi desszert errefelé. A tésztagolyókra kandírozott gyümölcs és színes cukorka is kerülhet.
Cuoppo
Fotó: Shutterstock
Egy igazi nápolyi street food, amit városnézés közben, vagy a parton ücsörögve, a Vezúvot szemlélve kötelező kipróbálni! A cuoppo lényegében a papírtölcsérbe csomagolt, rántott tengergyümölcseit jelenti.
Spaghetti alle Vongole
Fotó: Shutterstock
Bár a vénuszkagylós spagetti egész Olaszországban népszerű étel, Campania régióból származik, így természetesen a helyieknek is nagy kedvence. A siker valószínűleg ebben az esetben is az egyszerű és friss hozzávalókban rejlik: spagetti, kagyló, fokhagyma, olívaolaj, fehérbor és petrezselyem. A végeredmény mennyei!
Taralli
Fotó: Shutterstock
A nápolyiak kedvelt sós ropogtatnivalója tökéletesen illik egy üveg bor mellé. A taralli leginkább roppanós kenyérhez hasonlítható, amit igazán a tésztába kevert jó minőségű olíva olaj és a fehérbor tesz ízletessé.
- Világkonyha: mi a Torta Barozzi és miért vált mítikussá az olaszok számára? ›
- Rejtett kincsek – Top 5 olasz kisváros ›
- Fedezd fel az Amalfi-partot – Strandok, programok, szállások! ›
- Bella Italia – lenyűgöző autós túra Olaszországban ›
- Nápoly – a világ egyik legromantikusabb úti célja ›
- Helyek, amik egy könyv miatt lettek nagyon népszerűek ›
- Ezekben az olasz városokban vár a legjobb gasztroélmény! ›