2023-10-12
Ennek az EU-s szabálynak te is drukkolsz majd – ezzel kedveznének a repülőn utazóknak!
Az Európai Parlament új rendelete egy sokakat felháborító augusztusi botránysorozat után született, amikor a spanyol fogyasztóvédelem több légitársaságot – mint a Ryanair, a Vueling, az Easyjet és a Volotea – is megbírságolt a kézipoggyászokért felszámított többletdíjak miatt. Amúgy az Európai Unió Bírósága már 2014-ben kimondta, hogy a kézipoggyásznak ingyenesnek kell lennie, de a légitársaságok eddig nem tettek eleget ennek a követelménynek, és most egyre gyakrabban vezetnek be korlátozásokat és kérnek pluszdíjakat.
Az EP azt szeretné, ha a kézipoggyászok megengedett súlyát és méreteit közös szabványban rögzítenék az EU-ban repülő mindegyik minden légitársaság számára. Ezzel megszűnne az egyes cégek speciális szabályozása arra vonatkozóan, hogy mit tekintenek kézipoggyásznak. A légitársaságoknak meg kell változtatniuk az utasok tájékoztatása során alkalmazott gyakorlatukat is, például az árakról és a repülési időről, és az új rendelet egyben átláthatóbb működést is megkövetel majd. Az állásfoglalásról az Európai Parlament egyik következő plenáris ülésén szavaznak majd.

Fotó: Shutterstock


