A világ egyik legszínesebb helye ez az alig ismert velencei sziget A világ egyik legszínesebb helye ez az alig ismert velencei sziget
Fotó: Shutterstock

2025-02-25

  • Drive
  • Úti cél
  • A világ egyik legszínesebb helye ez az alig ismert velencei sziget

A világ egyik legszínesebb helye ez az alig ismert velencei sziget

A Velencei-lagúnában található száznál is több sziget egyike a színes házairól ismert Burano. Velencéből nagyjából 45 perc alatt lehet eljutni a 210 hektáros szigetre, amely ideális úti cél egy egész napos kiruccanásra, de a csendesebb élményre vágyók akár meg is szállhatnak rajta.

A túlzsufolt Velencénél sokkal csendesebb alternatívát kínál a várostól északkeletre, nagyjából a Marco Polo repülőtér magasságában fekvő Burano, amelyet a többi környező szigethez hasonlóan az utazók többsége egynapos kirándulás keretében szokott felfedezni. A római korban még nem túl jelentős Buranót a népvándorlások korában, leginkább a hunok elől menekülők népesítették be, a Velencei Köztársaság kialakulásának idejére pedig már fontos halászati központnak számított.

Image
Fotó: Shutterstock

A sziget legfőbb ismertetőjelének a színes házak számítanak: a hagyomány szerint a halászok azért festették különböző élénk színekre a falakat, hogy a tengerről visszatérve ködös időben is felismerjék saját otthonukat. Kulturális jelentőségüket jól mutatja, hogy napjainkban már külön engedélyt kell kérni a házak újrafestésére, és csak előre meghatározott színek közül lehet választani.

Image
Fotó: Shutterstock

Miközben a helyi férfiak élete évszázadokon át a halászatról szólt, a nők csipkekészítéssel tették világhírűvé a szigetet: a finom és részletgazdag buranói csipke (Merletto di Burano) a 16. századtól kezdve rengeteg európai nemesi és királyi udvarban feltűnt. Bár a 19. századra szinte teljesen felhagytak a mesterséggel, a Scuola dei Merletti csipkeiskola létrehozásával sikerült megmenteni a hagyományt, amelyet napjainkban a kötelező buranói látnivalónak számító Museo del Merletto őriz. Ha pedig vásárolni is szeretnénk néhány darab buranói csipkét, akkor érdemes betérni a helyi csipkeboltokba és kézműves műhelyekbe is.

Image
Fotó: Shutterstock

Az apró sziget másik jellegzetes nevezetessége a 16. században épült Szent Márton-templom és a ferde harangtorony, amelyet sokszor neveznek Velence „pisai ferde tornyának” is. A templom belseje egy híres Tiepolo-festményt is őriz, a körülötte elterülő Galuppi-tér pedig Burano szíve és lelke: egy híres helyi zeneszerzőről, Baldassare Galuppiról nevezték el, és számos étterem, kávézó és üzlet veszi körül.

Image
Fotó: Shutterstock

A környék felfedezésének legjobb módja, ha beruházunk egy vaporettós (vízi buszos) kirándulásba, amely során Burano mellett más környező szigeteket is bejárhatunk. A Velencéből induló vaporetto valószínűleg Burano jellegzetes hídja, a Tre Ponti előtt tesz majd ki minket, ahonnan kisebb csónakban haladhatunk végig a fő csatornán, amely fölött további három hangulatos híd ível át.

Image
Fotó: Shutterstock

Innen akár át is ugorhatunk a közeli Mazzorbo szigetére, amely tökéletesen megfelel egy hosszabb sétára. A két szigetet egy híd is összeköti, így Mazzorbo elképesztő vízparti parkját akár gyalogosan is bejárhatjuk. Estefelé is érdemes idejünni, hogy a ritka dorona szőlőfajtából készült borokat kóstoljunk a Venissa étteremben és borászatban. Ínycsiklandó olasz ételeket kínáló éttermeket Buranón is bőven találunk: egy jó gelatóért feltétlenül úljónk be a Gelateria Cremába!