Az eldugott korallparadicsom, ahol csak 400 turista lehet egyszerre

A sziget a Tasman-tengerben, Ausztrália keleti partvidékétől mintegy 570 kilométerre fekszik. Közigazgatásilag Új-Dél-Wales államhoz tartozik. Területe mindössze 14,55 négyzetkilométer, állandó lakossága pedig néhány száz fő. Lord Howe-sziget egy nagyjából hétmillió éve kialudt vulkán lepusztult maradványa. Déli részén emelkedik a 777 méteres Lidgbird-hegy és a 875 méteres Gower-hegy, amelyek meghatározzák a sziget látképét. Ezen a vidéken meredek lejtők és sűrű, párás erdők uralkodnak, míg az északi, lankásabb területeket világos homokos partok, türkiz lagúnák és korallzátonyok jellemzik.

A kis területen sokféle élőhely fér meg egymás mellett. A nedves erdők, a parti zónák és a tengeri területek mind sajátos növény- és állatvilágnak adnak otthont. A nyugati part lagúnáját a világ egyik legdélebbi valódi korallzátonya védi, amelynek fennmaradását a Korall-tenger felől érkező meleg áramlatok is segítik. A sziget növényvilágának különlegességét az endemikus fajok nagy száma adja: több mint hetven edényes növényfaj kizárólag itt fordul elő természetes körülmények között. Ide tartozik a kentia pálma is, amely Lord Howe egyik legismertebb őshonos növénye, és a sziget fontos exportcikke. A sárga virágú Sophora howinsula és a bokortermetű Olearia ballii szintén a helyi flóra jellegzetes fajai. Lord Howe területén tizenkét orchideafaj él, amelyek között bennszülött és endemikus fajok is akadnak.

Az állatvilág legalább ennyire figyelemre méltó. A sziget több mint 130 madárfaj számára jelent menedéket, köztük ritka, kizárólag itt előforduló fajoknak is. Ilyen a röpképtelen Lord Howe-i tyúk, amely az 1970-es évekre a kihalás szélére sodródott. Egy célzott természetvédelmi és tenyésztési programnak köszönhetően sikerült megmenteni, állománya azóta jelentősen megerősödött. A sziget másik jelképe a Dryococelus australis nevű botsáska, amelyet gyakran földi homárként is emlegetnek. A fajt mintegy nyolcvan éven át kihaltnak hitték, majd 2001-ben ismét megtalálták a közeli Ball piramisán. Története jól mutatja, mennyire sérülékenyek a szigeti élőhelyek, ugyanakkor azt is, hogy következetes védelem mellett a legveszélyeztetettebb fajoknak is lehet esélyük a fennmaradásra.

Lord Howe körüli tengervilág legalább annyira értékes, mint a szárazföldi élőhelyek. A korallzátonyokon trópusi és szubtrópusi fajok élnek egymás mellett. A védett tengeri területen színes halak, teknősök, cápák és ritka korallok is előfordulnak. A környéken több mint 500 halfajt és több mint 90 korallfajt azonosítottak. A terület jó állapotának megőrzésében fontos szerepet játszik a látogatók számának korlátozása, a halászat szabályozása és a helyi közösség aktív természetvédelmi munkája. A szigetet körülvevő tengeri park és a szárazföld jelentős része is védett. A szigettől mintegy 23 kilométerre délkeletre, ugyanazon a világörökségi területen található Ball piramisa. Ez a meredek sziklaképződmény 562 méter magas, mintegy 1100 méter hosszú, legnagyobb szélessége pedig mindössze 300 méter. Az akkor még lakatlan Lord Howe-szigetet 1788. február 17-én fedezte fel Henry Lidgbird Ball brit hadnagy, a HMS Supply parancsnoka. A szigetet Richard Howe-ról, a brit admiralitás első lordjáról nevezte el, míg a déli sziklaalakzat a saját nevét kapta. Az első telepes családok 1834-ben érkeztek meg. 

Lord Howe napjainkban a tudatos természetvédelem egyik mintapéldája. Egy időben legfeljebb 400 turista tartózkodhat a szigeten, hogy az érzékeny élőhelyeket ne terhelje túl a tömegturizmus. A közlekedés jellemzően kerékpárral történik, a helyi életet pedig a megújuló energia használata, a hulladékkezelés fejlesztése, az őshonos fajok védelme és az idegenhonos fajok szigorú visszaszorítása határozza meg. Bár Lord Howe távol esik a nagyvárosoktól, korántsem élettelen vagy elzárt közösség. A helyiek közvetlenül részt vesznek a sziget megóvásában, és olyan turizmust támogatnak, amely az ismeretterjesztésre, az egyértelmű korlátokra és a természeti értékek tiszteletére épül.