2025-02-25
Oxigénpalackra is szükségünk lehet a világ legmagasabban fekvő fővárosában
Az egyes államok fővárosai rendszerint központi, könnyen megközelíthető helyen épültek ki. Bolívia fővárosa, La Paz, viszont a szabályt erősítő kivételnek számít, ugyanis az Andok hegyvonulatai között, 3650 méteres tengerszint feletti magasságával a világ legmagasabban fekvő fővárosa – ami kissé megnehezíti a közlekedést.
Az ország nyugati részén fekvő La Paz sok szempontból rendkívül érdekes település. Egyrészt a világ legmagasabban fekvő fővárosaként van elkönyvelve, bár ebbe némileg bele is lehet kötni, mert hivatalosan a “csupán” 2790 méteren található Sucre számít Bolívia fővárosának. Utóbbiban működik például az alkotmánybíróság és a legfelsőbb bíróság is, a kormány és a parlament székhelye azonban La Paz, ezért is tartják a „de facto” fővárosnak.

Ugyanakkor rendkívül ritka az olyan főváros, amelyet gyalogosan szinte lehetetlen bejárni: az Andok mélyén található La Pazban ugyanis a 3650 méteres magasság miatt már olyan alacsony a levegő oxigéntartalma, hogy a gyaloglás még a legfittebb utazók számára is megterhelő lehet. Hát még El Alto külvárosában, amely még ennél is magasabban, mintegy 4150 méteren épült ki, és a világ legmagasabban húzódó és legnagyobb kötélpályás közlekedési rendszere, a Mi Teleférico köti össze La Pazzal. A helyiek szervezete amúgy az idők során alkalmazkodott a szokatlan körülményekhez, és némileg eltérően működik, mint az átlagembereké: több vörösvértestet termel, ezzel kompenzálva az alacsonyabb oxigénszintet és elkerülve a hegyi betegség kialakulását.

Utóbbit a helyiek tradicionális módon kokateával gyógyítják, amit legálisan árusítanak a városban. A legkülönlegesebb helyi piac, amelyet felkereshetünk, a Mercado de las Brujas (magyarul: Boszorkányok Vására), ahol a gyógyfüvek mellett amuletteket és más spirituális holmikat is árusítanak. La Pazt 1548-ban alapította Alonso de Mendoza spanyol konkvisztádor, és története pikantériája, hogy 1809-ben itt tört ki a legelső jelentős dél-amerikai függetlenségi felkelés a spanyol uralom ellen. Bolívia végül Simón Bolívar és Antonio José de Sucre vezetésével 1825-ben nyerte el függetlenségét – nem véletlen, hogy előbbi nevét az orszég, utóbbiét pedig a másik főváros viseli.

A főváros épített örökségéből kiemelkedik az elnöki palota (Palacio Quemado) és La Paz katedrális, valamint a San Francisco Bazilika – utóbbi igazi különlegességként a spanyol és az őslakos építészet ötvözete. A város közelében húzódik a Camino de la Muerte, vagyis a “Halál Útja”, amelynek legfélelmetesebb szakasza a 60 kilométer hosszú, védőkorlátok nélküli Old Yungas. Az Andok hegyvonulatain átvezető út La Paz és Coroico települését köti össze, a hajtűkanyaraiban bekövetkezett balesetek pedig a becslések szerint évente legalább 200 halálos áldozatot követelnek.


