2024-12-23
Ausztriától Ausztráliáig: idén is megválasztották a világ legszebb pályaudvarait
Miközben a legtöbben csupán a vasúti infrastruktúra részeiként gondolnak a vonatállomásokra, bőven akadnak közöttük önmagukban is mesterműnek számító épületek. A Prix Versailles szervezet idén is kiosztotta rangos építészeti és formatervezési díjait, amelyeket többek között hat olyan pályaudvar is kiérdemelt – ezek nem csupán a célnak felelnek meg tökéletesen, hanem szemet gyönyörködtetőek is.
Bár számos vonatállomás tartozik a felejthető kategóriába, a Prix Versailles által kiválasztott hat pályaudvar biztosan nem ilyen. A szervezet idei díjátadóján az állomások mellett olyan többek között repülőtereket, múzeumokat és egyetemi épületeket is elismert, amelyek egyszerre innovatívak és fenntarthatók, ugyanakkor megfelelően illeszkednek a környezetükhöz. A 2024-es díjak alapján a vonatállomások szépségkirálynőjét Ausztriában találjuk: az első helyet Sankt Wolfgang im Salzkammergut mezővárosának Schafbergbahn elnevezésű állomása nyerte el. Az 1893-ban kiépült, közel 6 kilométeres vasútvonal az 1783 méter magas Schafberg-heggyel köti össze a felső-ausztriai települést: a kaland kiinduló- és végállomása is ugyanaz az pályaudvar, amely a különböző szolgáltatások mellett pazar kilátást nyújt a Wolfgangsee nevű tóra és a környező hegyekre.

A második helyen a melbourne-i Bell Station végzett, az abszolút modern jegyeket viselő pályaudvar az értékelés szerint káprázatos példája az Ausztrália legnagyobb városában zajló urbanizációs építészeti folyamatnak. Színes ablakainak köszönhetőn a belső terek egyedi hangulatot árasztanak, míg a sziklákra emlékeztető külső, illetve a területét díszítő őshonos növények Ausztrália természeti adottságait szimbolizálják. A dobogó harmadik fokát a hatalmas New York-i pályaudvar, a Grand Central Madison foglalja el. A Long Island Rail Road legnagyobb bővítésének számító kolosszális épületegyüttes egy valóságos mérnöki csoda, amely mintegy 43 méterrel a Park Avenue alatt terül el. A pályaudvar vitathatatlan műszaki bravúrjai mellett a csarnokokban található művészeti megoldások is abszolút egyediek: a hatalmas LED-képernyőkön köszönnek vissza aváltozatos kiállítás digitális művei (Poetry in Motion), de állandó fotókiállítással, élő koncertekkel és a legmodernebb technológiai rendszerekkel is találkozhatunk a Grand Central Madison területén.

- 1. Schafbergbahn (Sankt Wolfgang im Salzkammergut, Ausztria)
- 2. Bell Station (Melbourne, Ausztrália)
- 3. Grand Central Madison (New York, Egyesült Államok)
- 4. Peking Főpályaudvar (Peking, Kína)
- 5. Chiaia Metróállomás (Nápoly, Olaszország)
- 6. Gare Toulouse Matabiau (Toulouse, Franciaország)