Saját magának árthat a Szantorininek mentőövet dobó görög sziget Saját magának árthat a Szantorininek mentőövet dobó görög sziget
AMORGOSZ
Fotó: Shutterstock

2024-11-27

  • Drive
  • Világ
  • Saját magának árthat a Szantorininek mentőövet dobó görög sziget

Saját magának árthat a Szantorininek mentőövet dobó görög sziget

A tömegturizmus káros hatásai már szinte egész Európában érezhetőek: a túl sok látogató számos hlyszínen terheli túl az infrastruktúrát és a természetet. A jelenség Görögországot sem kerüli el, ahol az olyan népszerű úti célokon jelentenek egyre nagyobb problémát az utazók, mint Szantorini és Míkonosz. És szerencsére a görög szigetek között is akadnak még radar alatti, kevésbé frekventált helyszínek – mint például Amorgósz, amely azonban saját magát lőheti most lábon a két említett sziget tehermentesítésére irányuló projektjével.

Velencétől kezdve Barcelonán át egészen Amszterdamig, a legnépszerűbb európai úticélok – eltérő módszerekkel ugyan – de valamennyien a tömegturizmus okozta problémákat próbálják orvosolni. A jelenség hasonló módon érinti a görög szigetvilág legkedveltebb helyszíneit, a kék-fehér házairól híres Szantorinit és a közeli Míkonoszt is. Ezeken a szigeteken az óceánjáró hajókkal érkező turisták okozzák a legtöbb problémát, akik fizikai jelenlétüket leszámítva szinte egyáltalán nem járulnak hozzá a sziget gazdaságához. Mivel mindent megkapnak ezeknek a hatalmas úszó városoknak a fedélzetén, ami bevételt generálhatna a helyiek számára – ezért nem foglalnak szállást és nem ülnek be fogyasztani az éttermekbe vagy kávézókba.

Image
SZANTORINI
Fotó: Shutterstock

Ez az oka annak, hogy Szantorini tovább akarja csökkenteni a hajókon érkező turisták létszámát: az eddigi 17 ezer fő helyett a jövőben csak naponta 8 ezret engednének partra szállni. A helyzetet bonyolítja, hogy helyiek szerint a közösségi média gyakran hamis képet tükröz a szigetről: a napközben hömpölygő turistatömegeket mutató felvételekkel ellentétben Szantorini éjszakára teljesen kiürül. A látszólagos zsúfoltság miatt azonban egyre kevesebben választják egy hosszabb nyaralásra a szigetet, attól tartva, hogy a tömeg miatt nem tudnák majd élvezni a kikapcsolódást. A szintén a Kükládok közé tartozó Amorgósz Szantorini tőszomszédságában fekszik, mivel azonban oda még nem indulnak közvetlen járatok, jóval kevesebben is látogatják, mint a két turistaparadicsomot.

Image
AMORGOSZ
Fotó: Shutterstock

Amorgósz négy legjelentősebb települése, Minoa, Arkesszini, Katapola és Lagada már a hellenisztikus korban is fontos kereskedővárosok voltak, utóbbi kettő egyben a sziget legfontosabb kikötői is. Közülük Katapola polgármestere, Eleftheriosz Karaiszkosz a Guardian szerint nagyívű fejlesztéseket tervez: 7000 négyzetméterrel bővítené a település kikötőjét, helyet biztosítva ezzel az óceánjárók számára is. A projektben még egy extra parkoló létrehozása is szerepel, ahonnan turistabuszok indulnának majd Amorgósz tavernái, strandjai és egyéb látványosságai felé. 

Image
AMORGOSZ
Fotó: Shutterstock

Az ötlet egyik részcélja, hogy bizonyos mértékben tehermentesítse a legnépszerűbb görög szigeteket, mint például Szantorini és Míkonosz. Az amorgósziak ellenben (talán joggal) attól tartanak, hogy a fejlesztések nyomán a szigetük is Szantorini sorsára juthat.  Itt jön képbe a már felvázolt paradoxon, miszerint az óceánjárók utasai semmivel sem lendítik fel a felkeresett helyszínek gazdaságát. Rania Thiraiou, az amorgószi szállodák és lakáskiadók szövetségének titkára is attól fél, hogy – sok más görög szigethez hasonlóan – az új kikötő idővel magánoperátorok kezére jut majd, akik a helyiek jóléte helyett kizárólag az óceánjárókból fakadó profitra gondolnak majd.