2024-08-29
Négy évtized után ismét szabadon élhet Dél-Afrika utolsó állatkerti elefántja
Negyven évnyi fogság után engedték vissza a vadonba Charliet, Dél-Afrika utolsó állatkerti elefántját. Az állatot 1984-ben, két éves korában fogták be a zimbabwei Hwange Nemzeti Parkban, hogy egy cirkusz nézőit szórakoztassa különféle trükkökkel. Az elefánt a 2000-es évek elején került a Dél-afrikai Köztársaság pretoriai nemzeti állatkertjébe, ahonnan most végleg szabadon engedték.
Az állatvédők nyomására, valamint egészségügyi okokból engedték vissza idén nyáron a természetbe Charliet, a 42 éves, nehéz sorsú elefántot. A vadon élő állatok érdekeit képviselő EMS Foundation közölte, hogy az állat megérkezett a Limpopo tartományban található Shambala magánrezervátumba. A szervezet közleménye szerint több éves küzdelemmel érték el Charlie szabadon engedését, amelyben nagy segítségükre volt a Pro Elephant Network tudományos kutatása: ez ugyanis egyértelműen igazolta, hogy az elefántok szenvednek az állatkertekben.
Állapota 2019-től vált igazán aggasztóvá, mivel a szorongás tipikus jeleit kezdte mutatni – ez amúgy sem ritka a fogságban tartott állatok esetében. Az állatkertet is üzemeltető biodiverzitásért felelős intézet ekkor még tagadta, hogy az elefántnak bármilyen baja is lenne: szerintük Charlie képtelen volt elfelejteni a cirkuszi évei alatt tanult viselkedését. Az állatvédő szervezetek lobbizása mellett Barbara Creecy, Dél-Afrika korábbi természetvédelmi minisztere és Narend Singh miniszterhelyettes támogatása is kellett ahhoz, hogy az EMS Foundation mindenkit meggyőzzön Charlie szabadon engedésének szükségességről.
Az elefánt új élőhelye híres arról, hogy elősegíti a fogságból szabadult vadállatok rehabilitációját és reintegrálását természetes környezetükbe. A Shambala rezervátumban több elefánt él, így Charlie sem lesz magányos. “Az álmunk az, hogy Charlie a saját tempójában megtanuljon elefántként viselkedni és élni, amire valójában született. Hamarosan találkozhat a többi elefánttal, és reméljük, hogy könnyen beilleszkedik majd a Shambala közösségébe” – írta az EMS Foundation.