4500 méter magasból hozza le a jeget egy ecuadori család, amely ősi hagyományt őriz

Az 1944-ben született Baltazart a Chimborazo utolsó hielerójaként, vagyis jégvágójaként ismerték. Tizenöt évesen kezdte a munkát, amikor apját kísérte a hegy jeges lejtőire. Abban az időben a hűtőszekrény még ritkaságnak számított a környék háztartásaiban, ezért a természetes jégnek valódi piaci értéke volt. A hegyről lehozott tömböket a környék piacain, többek között Riobambában értékesítették. A munka rendkívüli fizikai erőt igényelt. Baltazar csákánnyal és lapáttal fejtette a jeget, majd száraz hegyi fűbe csomagolta és kötözte a tömböket, amelyeket szamarak hátán szállítottak le. Ahogy a Chimborazo gleccserei visszahúzódtak, egyre magasabbra kellett kapaszkodnia. Egy kutatás szerint a hegy jéggel borított területe 1986 és 2013 között mintegy 21 százalékkal csökkent, a törmelékkel nem fedett jég átlagos alsó határa pedig körülbelül 180 méterrel került magasabbra. A jégvágóknak így mind hosszabb és nehezebb utakat kellett megtenniük.

EGY KORSZAK VÉGE A CHIMBORAZÓN

Baltazar korábban nem egyedül dolgozott. Egykor több tucat hielero járt rendszeresen a hegyre, köztük saját családjának tagjai is. A hűtőszekrények elterjedésével és a munka jövedelmezőségének csökkenésével azonban szinte mindenki felhagyott a mesterséggel, és biztosabb megélhetést keresett. Baltazar így vált ismertté a Chimborazo utolsó jégvágójaként. 2015-ben egy sérülés miatt fel kellett hagynia a rendszeres hegymenetekkel. Közel kilenc évvel később, 2024. október 11-én, 80 éves korában hunyt el, miután egy bika fellökte, és súlyosan megsérült. Történetét világszerte dokumentumfilmek és újságcikkek mutatták be, 2017-ben pedig Riobambában honoris causa doktori címet kapott. Tudását időközben vejének is továbbadta. Juan hosszú éveken át elkísérte a hegyre, megismerte az útvonalat és elsajátította a jég kitermelésének módszerét. Baltazar visszavonulása után már önállóan is feljárt, ma pedig ő folytatja a munkát.

NÉGYÓRÁS KAPASZKODÁS UTÁN KEZDŐDIK A MUNKA

Juan Cuatro Esquinas közösségéből indul útnak a Chimborazo felé. A jég kitermelési helyéhez vezető emelkedő csaknem négyórás, a terep pedig fokozatosan egyre nehezebbé válik. Vele tart Luis, a hegyi ösvényekhez szokott szamár, amely lefelé a jeget szállítja. Útközben Juan száraz hegyi füvet gyűjt, ebből készíti a jégtömbök rögzítéséhez és szigeteléséhez szükséges kötegeket. 4500 méteres magassághoz közeledve a ritka levegő, a hideg és a laza, köves talaj egyre jobban megnehezíti a haladást. Nagyjából ezen a magasságon kezdődik a jég kitermelése. Juan eltávolítja a jeget borító réteget, majd csákánnyal és lapáttal választja le a tömböket.

A munka körülbelül 40 percet vesz igénybe, egy-egy darab pedig hozzávetőleg 27 kilogrammot nyom. A jeget száraz fűbe csomagolja, majd Luis hátára rögzíti. A hatalmas erőfeszítéshez képest a kereset szerény: egy körülbelül 27 kilogrammos tömbért nagyjából 5 dollárt fizetnek, így két tömb egyetlen út után mindössze 10 dollár bevételt jelenthet. Ezután még mintegy két és fél órás ereszkedés következik. Cuatro Esquinasban a jégtömböket nem feltétlenül adják el azonnal: szalmába csomagolva, föld alatt tárolják őket, így akár két hétig is megmaradhatnak.

FAGYLALT IS KÉSZÜL A HEGYI JÉG SEGÍTSÉGÉVEL

A Chimborazóról lehozott jég útja nem mindig a piacon ér véget. Baltazar lánya és Juan felesége, Carmen ma is felhasználja a családi standnál, a guanói múzeum előtt. Itt helados de paila, vagyis hagyományos ecuadori fagylalt készül. A gyümölcsös keveréket fémedénybe öntik, majd folyamatosan forgatják és keverik, miközben az edényt a hegyből származó jéggel hűtik. A massza így fokozatosan fagylaltszerű állagot kap. A több generáción át fennmaradt hagyomány tehát Baltazar halálával sem ért véget. Juan továbbra is feljár a Chimborazóra a jégért, a család pedig ma is hasznosítja azt, továbbőrizve a mesterséget, amely egykor egész közösségek megélhetésének része volt.

(Expreso, Ecuador Travels)