Ezek lesznek idén a legmenőbb hálókocsis európai vonatok Ezek lesznek idén a legmenőbb hálókocsis európai vonatok
Fotó: oebb.at

2025-01-30

  • Drive
  • Világ
  • Ezek lesznek idén a legmenőbb hálókocsis európai vonatok

Ezek lesznek idén a legmenőbb hálókocsis európai vonatok

A lassú utazás (slow travel) térnyerésének köszönhetően egyre gondolják úgy, hogy nem csupán a célállomás a fontos, hanem maga az utazás is. A hálókocsis vonatok pedig sebességben egyre jobban felzárkóznak a gyorsvonatokhoz, tökéletes lehetőséget biztosítva Európa élményekben gazdag, ugyanakkor környezetbarát felfedezésére. Az alábbi útvonalakra idén mindenképpen érdemes jegyet váltani!

Brüsszel–Prága

Földrészünkön a European Sleeper számít a hálókocsis ágazat egyik legjelentősebb szereplőjének, mivel hálózata immár olyan nagy nemzeti vasúttársaságokkal is felveszi a versenyt, mint az ÖBB. A 2021-ben létrejött vállalat legelső járata Brüsszelt és Berlint kötötte össze Hollandián keresztül, a nagy népszerűségre való tekintettel azonban rövid időn belül Prágáig hosszabbították meg az útvonalat. Az utasok így már a programokban bővelkedő Drezdában ébredhetnek, ahova a menetrend szerint 8:54-kor futnak be a szerelvények. Ez már csak azért is tökéletes időpont, mert a vonat innen a Bastei-hídról híres Szász-Svájc-hegység szurdokvölgyei irányába halad tovább, majd Bad Schandau és Děčín mellett elhaladva fut be a cseh fővárosba. Az egyszerű ülőhelyek árai 89, a hálókocsiké 109, a magánfülkéké pedig 219 eurótól kezdődnek.

Bécs–Hamburg

Mely más vasúti vállalattal id kezdődhetne a felsorolás, mint a hálókocsis vonatok atyjának számító osztrák ÖBB-vel, amely ráadásul nemrégiben vadonatúj vonatokat szerzett be. A Nightjet-szerelvényeken kialakított új minifülkék például a szóló utazók kedvencei lehetnek: az ágyon kívül zárható szekrények, polcok és egy asztal is található bennük. A jegyek árképzése pedig dinamikus, így érdemes lecsapni az akciós, 39 eurós ajánlatra, és már most elkezdeni a nyaralás tervezését.

London–Wales / Cornwall / Lake District

Nagy-Britanniában leginkább kétféle hálókocsis vonat közlekedik: a GWR Night Riviera Sleeper Londonból a brit sziget legnyugatibb településnek számító cornwalli Penzance-be viszi el utasait, a Caledonian Sleeperrel pedig Skóciáig lehet utazni. A knálat azonban rövidesen tovább bővül: a júliusban induló Britannic Explorert az ikonikus The Belmond Train üzemelteti majd, és kifejezetten a tehetős utazók számára hozták létre. Ezt tükrözik a jegyárak is, amelyek az utazások hossza és kiszemelt régió függvényében 5800 fonttól egészen 15 400 fontig terjednek.

Róma–Bécs / München

Szintén az ÖBB működteti azt a tavaly szeptemberben megnyílt Nightjet-járatot, amellyel Rómától egészen Münchenig utazhatunk. Az Alpokat átszelő szerelvényeken háló- és privát fülkék is akadnak – előbbiekért 39, míg utóbbiakért 159 eurót kell fizetni. A National Geographic javaslata szerint főleg észak felé haladva érdemes megtenni a 16 órás utat, mert így egyből az Alpok folyóinak és hegycsúcsainak látványával ébredhetnek az utasok Az újgenerációs vonatokon természetesen minden adott egy kényelmes utazáshoz, a fürdőtől kezdve az étkezőkocsin keresztül egészen az erős töltőhálózatig.

Róma–Palermo

A Trenitalia országszerte rengeteg lehetőséget kínál Olaszország rajongóinak, a luxusra vágyó utazókat pedig elsősorban az Orient Express La Dolce Vita és a Belmond Venice-Simplon-Orient-Express járatai várják. Áprilistól viszont a Dimorestudio révén vadonatúj szerelvényeken juthatunk el Rómából egyenesen Szicília „fővárosába”, Palermóba. Az utazás egyik fénypontja a Messinai-szoroson való átkelés lesz, ahol a vonat rövid időre kompra száll, majd Taorminán keresztül fut be Palermóba. Ez a lehetőség is főleg azoknak szól, akik nem sajnálják rá a pénzt, mivel a jegyárak közel 7300 eurótól indulnak.

Brüsszel–Alpok–Velence

Az Eurostar ismét útnak indította a londoni St. Pancras állomás és a franciaországi Bourg-Saint-Maurice között közlekedő Eurostar Hóvonatot, de immár nem ez Európa egyetlen télisport-járata. A European Sleeper ugyanis februárban és márciusban is indít egy új járatot Brüsszelből, amely a hollandiai Breda, Eindhoven és Venlo, majd a németországi Köln érintésével jut el Münchenbe (vagyis a Bajor-Alpokba), majd Bolzanóba (Dél-Tirolba), onnan tovább pedig Veronába és Velencébe. Egyelőre csupán az első, február 5-i bevezető útra lehet jegyet váltani, amely a csoportos hálófülkékben 119, a privátabb hálókocsikban pedig 239 euróba kerül. A télisport-járat várhatóan 2026-ban is közlekedik majd, így jövőre már jóval korábban is lehet majd helyet foglalni rá.