Halottak napja szerte a világban Halottak napja szerte a világban
Día de los muertos
Fotó: Shutterstock

2024-11-02

Halottak napja szerte a világban

A világ számtalan különféle vallási és kulturális hagyományai között szinte minden helyen megtalálható az elhunytakról történő megemlékezés. Ennek mikéntje viszont már rendkívűl széles skálán mozog, a csendes tiszteletadástól és gyertyagyújtástól kezdve egészen a zajos, színes tömegrendezvényekig.

Día de los Muertos – Mexikó

Miközben a világ számos részén abszolút  elképzelhetetlen, hogy az emberek egy hatalmas, vidám ünnepséggel emlékezzenek az elhunytakra, addig Mexikóban ez teljesen természetes. A helyiek ugyanis úgy tartják, hogy a halottak évente egy napra, november elsején visszatérnek az élők közé – ezt pedig illik megünnepelni. Bár a Día de lost Muertos elnevezés szó szerint is “a halottak napját” jelenti, éppen az említett hitvilág miatt a legtöbben jóval inkább az élet ünnepének tartják.

Az emberek ekkor az arcukat kifestve, virágkoszorúkkal és színes ruhákban vonulnak fel az utcákon, majd egy kiadós lakoma zárja a fiesztát.
Samhain – Írország

A kelta hagyományok szellemében az írek manapság is megbecsülik halottaikat, és nagyon komolyan veszik a megemlékezést. A hivatalosan október 31-től egészen november 2-ig tartó Samhain a betakarítási, aratási időszak végét jelenette, de a kelták ennek kapcsán úgy tartották, hogy ekkor a legvékonyabb az élők és a túlvilág között húzódó határ is. Az ünnep tiszteletére rendszerint egy hatalmas máglyát gyújtottak, de a Samhain ugyanakkor a napjainkban világszerte elterjedt halloween őse is.

Guédé – Haiti

A Karib-tengeri Hispaniola szigetének nyugati részét elfoglaló országban november első és második napján emlékeznek meg az elhunytakról, és az ünnepséget leginkább a vudu riutálékról lehet felismerni. A helyiek ekkor vörös és fekete ruhákat öltenek fel, a nyakukba tekert lila sállal kiegészítve, majd elindulnak a temetők irányába, ahol a közösség spirituális vezetője rumba áztatott botok égetésével kezdi a szertartást. Az elhunytak iránti tiszteletük jeléül sokan kávét, ételeket és virágokat hoznak a sírokra.

Undas – Fülöp-szigetek

Délkelet-Ázsia országainak lakói között ugyan viszonylag kevés a keresztény vallású – kivéve a Fülöp-szigeteket, ahol a spanyol gyarmati múlt miatt római katolikusok vannak döntő (80 százalékos) többségben. Ennek szellemében a helyiek általában virágokat, ételeket és italokat visznek szeretteik sírjaihoz, a rituálé viszont – Európától eltérően – tűzgyújtással, majd énekléssel és a táncolással folytatódik. A szigetország egyik különös szokása a régióban rendkívül népszerű karaokéhoz kötődik: november elsején a családok rendszerint a felszerelés is magukkal cipelik a temetőkbe, ahol többedmagukkal hajnalig énekelnek.

Az éhes szellemek fesztiválja – Kína, Tajvan

A taoisták Zhongyuan, a buddhisták pedig Yulanpen Fesztivál elnevezésű ünnepét mindig a kínai holdnaptár hetedik hónapjának 15. napján tartják a kelet-ázsiai országokban. Bár az egész hónapot az eltávozott lelkeknek szentelik, az időszak csúcspontja mindig az éhes szellemek fesztiválja, mert úgy tartják, hogy a holtak ekkor visszatérnek az élők közé – azonban mivel nagyon éhesek, az emberek rendszerint rengeteg étellel és itallal várják őket. Sokan még ruhákat, ékszereket, cipőket és táskákat is visznek nekik, hogy semmiben ne szenvedjenek hiáényt. A színes ünnepség végén gyakran lámpásokat engednek útnak a vízen, hogy irányt mutassanak a szellemeknek.