2025-07-07
A világ leglátványosabb építménye az űrből? Nem Kínában, hanem Spanyolországban található
Sokáig tartotta magát az a széles körben elterjedt nézet, hogy az űrből nézve a Föld leginkább felismerhető ember alkotta létesítménye a kínai nagy fal. A NASA kutatásai azonban más eredményre jutottak: a világűrből leginkább kivehető építmény valójában nem Kínában, hanem Spanyolországban található.
A világűr iránti kíváncsiság mindig is foglalkoztatta az emberiséget. 1961-ben Jurij Gagarin volt az első ember, aki az űrből szemlélhette meg bolygónkat. Az azóta eltelt több mint hat évtized során számos űrhajós tapasztalhatta meg ezt az élményt, a technológiai fejlődés pedig lehetővé tette, hogy a Földről készült felvételek egyre részletesebbé váljanak.

Sokan úgy vélték, hogy a mintegy 20–21 ezer kilométer hosszú kínai nagy fal az egyetlen olyan építmény, amely az űrből szabad szemmel is kivehető. A NASA hosszú távú megfigyelései azonban cáfolták ezt a feltételezést. A szervezet elemzései szerint a legnagyobb és leglátványosabban megfigyelhető objektum valójában Spanyolország déli részén, Almería tartományában található: El Ejido városa mellett mintegy 404 négyzetkilométernyi üvegház terül el, amely világos színével és sűrű elhelyezkedésével tiszta időben jól észlelhető az űrből is. Összehasonlításként: Budapest területe 525 négyzetkilométer, vagyis az almeríai üvegházak területe a magyar főváros területének közel 77 százalékát teszi ki. De miért éppen ezen a száraz, félsivatagos vidéken épült ki ekkora mezőgazdasági koncentráció?
Almería éghajlata rendkívül száraz, csapadékban szegény, mégis kiváló termőhelynek számít. A térség adottságai – mint a felszín alatti vízkészlet és az évi több mint 300 napsütéses nap – lehetővé teszik, hogy egész évben intenzív üvegházas gazdálkodás folyjon. Az itteni termelés volumenét jól érzékelteti, hogy évente 2,5–3,5 millió tonna zöldség és gyümölcs kerül ki innen. Ezzel a térség az egyik legnagyobb ellátója Európának – főként paradicsom, paprika, uborka és dinnye kerül innen a kontinens áruházaiba, sokszor a szezonon kívüli időszakban is.
Az ilyen típusú üvegházas mezőgazdaság nemcsak gazdasági szempontból jelentős, hanem stratégiai szerepet is betölt a globális élelmiszerbiztonság szempontjából. Hozzájárul az éhínség enyhítéséhez, valamint alternatívát kínál azoknak a térségeknek, ahol a talaj tápanyagtartalma nem elegendő a hagyományos szabadföldi növénytermesztéshez.


